Lázadááás!

December 20., hétfő 6 óra, a budapesti Szabadság tér. Tüntetés a sajtószabadságért. Megyek.

Részletek itt vagy itt.

Tanács a maffiakormány nyugdíjvédelmi pénzbeszedése okozta fejfájásra

Tézis: akármennyi a mnyp-ban lévő pénze valakinek, az megvan (és a tíz százalékos járulékkal gyarapodni is fog - hacsak azt is meg nem szüntetik persze, vagy nem vetnek ki 98 százalékos adót rá) + az eddig megszerzett nyugdíjjogosultság működik (hacsak visszamenőleg el nem törlik), csak a továbbiakra felejthető a 24%-os munkáltatói járulék. Ha maradsz a pénztárban, felfüggesztődik ugyan az állami rendszerben való nyilvántartásod, de megmarad a nyugdíjpénztárban lévő pénzed, sőt, a remény is, hogy valamikor egy másik kormány kárpótol és visszavesz a rendszerbe (de ha nem, akkor sem jársz rosszabbul a mostani helyzetnél).

Antitézis: az állami ígéret szemfényvesztés, akár beszámítják a munkáltatói járulékot, akár nem, akár ígérnek egyéni számlát, akár nem (miközben a pénzről, amit azon vezetnének, maga Dagadó herceg mondta el részletesen, hogy mire fogják eltapsolni pillanatokon belül), annyi nyugdíjat és olyan szabályok szerint fog vagy nem fog fizetni az állam 10-20-30 stb. év múlva, amennyit épp akar vagy tud. Ha úgy érzed, a munkáltató által befizetett 24% - a majdani nyugdíjad 70%-a - elvesztése nem megléphető, gondolj arra, hogy nem veszítesz semmit, mert nem tudod, minek - lehet, hogy a 0-nak - a 70 százalékáról lesz szó, mire fizetnének neked.

Szintézis: ne szolgáltasd be a pénzedet a Fidesznek, aka nyasgem.

Orbán esküje

„Én, Orbán Viktor esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom. A tudomásomra jutott titkot megőrzöm. A miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen.”

2010. május 29.

*

„Ha az alkotmánybíráskodás lehetőségét a parlament bizonyos tárgykörökben eltörli, akkor ezzel e témákban az Alkotmány kikényszeríthetőségét szünteti meg, és hasonló beavatkozásokra teremt precedenst. Ebben az esetben az Alkotmány csupán egy politikai nyilatkozat erejével érne fel, hasonlóan ahhoz, mint amikor diktatúrák széles jogokat biztosítanak Alkotmányaikban anélkül, hogy azok számonkérhetők vagy kikényszeríthetők lennének. Kevés olyan eleme van a közjogi struktúrának, amely alapján igen vagy nem válasszal eldönthető, hogy egy adott ország jogállam-e. Az alkotmányos normák kikényszeríthetőségének kérdése egyértelműen ilyen.

Erről a szavazásról meg fognak emlékezni a Magyarország történelméről szóló könyvek. Amikor Ön a javaslatokról szavaz, arról is dönt, hogy Ön mint országgyűlési képviselő miként kerül be a történelemkönyvekbe. Olyan képviselőként, aki rövidtávú politikai érdekek miatt hozzájárult az alkotmányosság megszüntetéséhez, vagy olyanként, aki a rábízott hatalmat felelősen gondolkodó politikushoz méltóan gyakorolja.”

2010. november 3.

Mire jó a Gyurcsány elleni koncepciós per az LMP-nek és a Fidesznek?

Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Schiffer Andrásnak és Orbán Viktornak, védőnek és védencének, az Orbán-rezsim eredetmítoszát leghívebben ápoló államférfiaknak.

Tegnap tüntetést tartott a Charta több ezer ember részvételével, Orbán teljhatalma ellen, a jogállamért. Sokan voltak, érezhető volt a vágy arra, hogy történjen már valami, hiába nem maradt semmi erő a jogállam híveinek oldalán.

Budai, a bizonyítékokat gyűjtögető politikai komisszár - miután tegnap a parlamentben kérdezte a főügyész-helyettest és üzent fenyegetőleg a főügyésznek - ma bejelentette, hogy Gyurcsány a sukorói telekügylet miatt lehet gyanúsított. A büntetőjogi feljelentést Schiffer András, az LMP frakcióvezetője tette, hivatali visszaélés bűntette miatt, Gyurcsányt nevesítve.

Meglepne, ha Budai nem azért fenyegetne be épp most, mert Gyurcsány meg mert mozdulni. Nulladik Viktor nem lacafacázik, kicsiny előképként emlékezzünk csak Mádi László esetére az ingatlanadóval. Így a legegyszerűbb elintézni, nem kell érvelni, csírájában el lehet taposni az ellenállást, ráadásul kiválóan meg lehet félemlíteni azokat is, akik netán szembe kívánnának fordulni a teljhatalom kiépítésével. Nem kell sem paranoiásnak, sem Gyucsány-hívőnek lenni ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen a képlet. Igaz, hogy most épp a Sukoró-ügyet sikerült megtalálni, de az ürügy majdnem mindegy. Tiszteltetem Schiffer "Morvai Krisztina" Andrást is, aki nemcsak alájátszik ennek, hanem aktív előidézője és haszonélvezője az ügyletnek.

Orbánnak jó, ha sikerül kiiktatnia Gyurcsányt, akkor is, ha gyönge és izgága, ha az Orbánnal szembenállók is korainak tartják a visszatérését; Schiffernek pedig jó, ha elhárul az útból a rivális ellenzék. Jöhet ő, őfelsége megbízható ellenzéke.

Csak azt nem értem, Gyurcsány miért bízik vagy bízott abban, hogy nem lesz belőle magyar Hodorkovszkij.

Lehetett volna de Gaulle is: „(...) kitűnő politikai hetilapunk publicistája akkor azt írta: legjobb lenne, ha követné egy hozzá hasonlóan hórihorgas és nagyorrú francia pályatársa példáját, elvonulna valahová az isten háta mögé, s megvárná, míg visszahívják. Charles de Gaulle-nak 12 évet kellett erre várnia. Hogy neki mennyit kellene, az a jelenlegi helyzetben – amely persze megváltozhat, de ki tudja, mikor – beláthatatlan. Ugyanis nem az ő képességeivel van a baj, hanem azzal, hogy nincs rájuk vevő: bármennyire képes ma is mozgósítani, jelenleg semmilyen esélye nincs rá, hogy nemhogy az ország, de a baloldal vagy akár a szocialista párt elfogadja vezetőjének. Küldetése tehát, belátható időn belül, lehetetlen küldetés. Ráadásul ma már nem is belső, hanem külső emigrációt kellene javasolnunk neki – ahogyan Kossuth 1850-ben, Károlyi 1920-ban, Nagy Ferenc 1947-ben szintén őrültséget csinált volna, ha odaáll a vérbírák elé.”

Schiffer és az LMP mint kettősügynök

Szétveri az LMP a közös fellépést Orbán demokráciarombolása ellen, mégpedig úgy, hogy eltulajdonítja Gyurcsány koalícióelképzelését, és a Fidesz karaktergyilkos, hazug mítoszát szajkózva megkíséreli őt és a Chartát elszigetelve önmagát az alkotmányvédő szerepébe tornázni. Márpedig ez akkor is viszolyogtató, ha amúgy maximálisan egyet lehet érteni közleménye első felével.

„Sajnálatos, hogy Orbán Viktor hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt. Úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság megtámadása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna. Mindannyian tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság jogkörének csonkítása a jogállam lebontása felé tett lépés – és ha mindenképpen konkrét ügyhöz akarjuk kötni, akkor leginkább a magánnyugdíjpénztári befizetéseink lenyúlásáról szól.”

Annál kevésbé a másodikkal, amely nem áll másból, mint bizonyítatlan rágalmakból, amelyek jól illeszkednek a Fidesz évek óta folytatott propagandahadjárata által az agyakba vésett torzképbe a jogállamtipró Gyurcsányról.

„De nem közösködünk senkivel, aki kettős mércével mér, akinek csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét, aki maga is hozzájárult a jogállam tekintélyének leépüléséhez. Nem védjük együtt olyanokkal az Alkotmánybíróságot, akik a nekik nem tetsző AB-határozatok után szintén megpróbálták átírni az alkotmányt. Nem lehet a jogállam védelméért folytatott küzdelem kulcsszereplője olyan személy, aki pártcélokra használta a rendőrséget és a titkosszolgálatokat, jogszerű tüntetéseket oszlatott fel vagy akadályozott meg, aki alkotmányos kötelessége ellenére nem jelenik meg a parlamenti vizsgálóbizottságok előtt.”

Bele lehet gondolni egy pillanatra, mennyire más ez a politika, amely hazug rágalmazással, a Fidesz által kicsinált vetélytárs politikai elgondolását ellopva, őt magát ellehetetleníteni igyekezve kísérel meg nagyobb támogatottságot szerezni.

Vajon hol lehet felfedezni ilyen tisztességtelen módszereket a megmarkecolt, hágcsónak használt Gyurcsány fellépésében? Függetlenül attól, hogy azzal önmagában vannak-e - leginkább a hatékonyságát kérdésessé tevő - problémák.

Orbán leghasznosabb idiótái

Van ez a Ceglédi-probléma, ami a maga csendes, szívós módján sokat tett azért, hogy megtörténhessen az, ami pillanatnyilag épp a jogállam szétrúgása útján végrehajtott államcsínyként véteti észre magát az ilyesmi iránt érdeklődők körében. A Ceglédi-probléma lényege az, hogy minden éppen fordítva van, a lendületes panelgyurcsányozás óhatatlanul rettenetes hülyeségek magabiztos megállapítására sarkall ugyanis, függetlenül attól, hogy egyébiránt lenne-e bírálnivaló. Kell persze, mint jelen esetben, néhány lényegi mozzanat kifelejtése is a logikai láncolatból, de mindenekelőtt figyelmen kívül kell hagyni hozzá, hogy a jól kifejlesztett, káprázatosan hatásos segédmítosz, az orbáni ellenforradalom eredetmítosza - ami célirányosan taccsra tette nemcsak Gyurcsány személyét, hanem ennek származékaként a tisztánlátást is a tekintetben, hogy valójában mi a tét - szivacsosra áztatta Orbán hasznos idiótáinak agyvelejét, így öntudatosan, büszkén, önnön jó szándékukról és tisztánlátásukról meggyőződve szolgálhatják hosszú évek óta a fel nem ismert szükségszerűséget, a Főszakács szabadságellenes rendszerének felvirradását.

Vegyük először is a tényeket. Ceglédi megállapítja, hogy Gyurcsány a „saját, megosztó, az ország többsége által utált személyét, 'visszatérését' teszi a régóta óhajtott összefogás feltételévé. (...) Megsértődik, hogy őt ebből kihagyták, és dafke szervez még egy külön eseményt.”

Nem.

Gyurcsány, az elnyűhetetlen Rózsaszín Párduc, meglehet, valóban türelmetlen, mert javarészt a 21. század legsikeresebb lejárató propagandahadjáratának, kisebb részben saját ténykedésének és habitusának tulajdoníthatóan széles körben örvend utálatnak, elhibázza és ezért esélytelenül időzíti visszatérését - bár éppen csóválhatnák a fejüket a marketingszakemberek az alkotmányos puccsnak a jogállam hívei szempontjából igen szerencsétlen időzítésén is, ehh, várhatott volna még a Főszakács, nehéz hirtelen fölébrednie a káprázatokba szédült, magát szilárdan álló jogállamba képzelő társadalomnak. De ami a Rózsaszín Párducnak az ellenzék megosztásában játszott állítólagos szerepét illeti: miután szeptember elején vázolta a 89-es alaptörvény talaján állók koalíciójának elképzelését, az október 26-i sajnálatos eseményekre reagálva elsőként jelentette ki, hogy itt az idő a demokratikus erőknek az Alkotmánybíróság épületénél demonstrációt tartani. Valamivel később megjelent az LMP felhívása, amely erre szót sem vesztegetve november 3-ra jelentett be az Alkotmánybíróság épülete elé tüntetést a jogállam védelmében. Erre reagálva írta Gyurcsány azt, hogy nem kell megsértődni, ha az LMP mondta be először az időpontot, legyen az. Szerény nézetem szerint ezt nehéz másként értelmezni, mint nagyvonalú megoldást az LMP jó esetben tájékozatlan, rossz esetben Gyurcsány javaslatát szántszándékkal eltulajdonító lépésére.

Schiffer LMP-frakcióvezető következő mozdulatként a Klubrádióban és az ATV-ben kifejtette, hogy márpedig ők Gyurcsánnyal nem tüntetnek együtt a jogállam védelmében, mert az olyan lenne, „mint rókákkal demonstrálni egy baromfitelep megmentése érdekében”. Ezzel ki is vívta a Magyar Hírlap jogállami elkötelezettségéről híres publicistájának tetszését, Ceglédi ellenben nem találta említésre méltónak e mozzanatot, talán mert nem tudott róla - és bár véleményíróként roppant nevetségessé teszi magát, ha így van, ez még a jobbik eset. Mármint ahhoz képest, mintha szántszándékkal hallgatná el, bár felfoghatatlan, miképpen kerülte volna el a figyelmét.

Ha megemlíti, bajosan élcelődhetne imígyen: "másnap az úgynevezett Magyar Demokratikus Charta bejelentette, hogy ők bizony az LMP-s tüntetés előtt egy nappal szerveznek saját tüntetést, Gyurcsány Ferenc főszereplésével. A demokratáknak össze kell fogni? Nem egymással versengünk? Ismét csak: lószart, mama. Gyurcsány Ferenc megijedt, hogy az LMP és az épp általa folyamatosan támadott, 'hivatalos' MSZP talált szabad vegyértékeket, és kihagyják a buliból. Megijedt attól, hogy a demokraták nélküle fognak össze - erre ugyanis sose volt nagyobb esély."

Hanem felfogná talán, hogy a Schiffer által előállított helyzetre léphetett így a Charta, valóban - ám a fentiek okán némi joggal - kissé hülyét csinálva az LMP-ből, de elkerülve a konfliktust és a magyarázkodást, amivel csak a vizet hajtaná - kinek is a malmára? Mellesleg jutna ideje a publicistának eltöprengeni azon is, hogy mit fejez ki a Charta új helyszínválasztása a Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál. Szerintem jól fejtem meg, ha arra gondolok, ezzel 56 koalíciós örökségét, a modern magyar parlamentáris demokrácia első, pillanatnyi felvillanását választják politikai hagyományként, szembefordulva Orbán hazugságával, ami szerint a fülkeforradalom lenne 56 befejezése - bahh, a nemzettestvérek miniszterelnöke jó okkal kerülhette el messzire a Nagy Imréhez kötődő helyszíneket 23-án.

Schiffer az orbánista mítosz - amely szerint Gyurcsány a szemkilövető rendőrállam jogtiprásban tobzódó vezetője - leghatékonyabb apostola, aki legkésőbb 2006-ban, a Terror Házában Schmidt Máriával együtt szörnyülködve alapozta meg e hírnevét. Nem véletlen, hogy - engedjük meg, valamiféle harmadik utas békepolitika illúziójában tévelyegve - az LMP nem az orbánizmussal való szembefordulást, hanem de facto a csendestársi szerepet vállalja, Schiffer személy szerint legutóbb a rókás nyilatkozattal - haha, az ellenzék megosztása -, pártja pedig egyebek közt a Gyurcsány elleni kirakatpert előkészítő Gulyás-bizottságban buzgólkodván. Vajon ő és a hasonlóan fajsúlyos, a populista lendületben a par excellence jogállamtipró Lex Mal megszavazásával hitelesített, bár kétségkívül igyekvő Mesterházy lennének az erősödő jogállampárti baloldal meggyőző vezetői? Nem vitás, ettől függetlenül örvendetes az együttes fellépésük, ha van is némi bohózat jellege az említettek okán. Ám ha a demokráciáért fellépők megosztásának szerepéhez keres valakit, Ceglédi elemző megtalálhatta volna azt, aki maga baromfitelepezte világgá ebbéli szándékát.

Vanek úrral csak egyetérteni lehet.

Nehéz elhinni, hogy az LMP ezzel a kettősügynök-szereppel több támogatót nyer, mint amennyit veszít, de az egységes fellépést egészen biztosan sikerrel veri szét, miközben ugyanebben a közleményben megpróbálja eltulajdonítani Gyurcsány koalíciógondolatát: „Az LMP szervezi tehát azt a széles összefogást, amely egyesíti a jogállam védelmében a demokratikus erőket: baloldaliakat, mérsékelt konzervatívokat, liberálisokat és zöldeket.” Aha.

Van még a háttérben egy szereplő, akinek ugyancsak a segédmítoszhoz fűződő, sajátos intellektuális és politikai bakugrásokra alkalmat adó viszonya okán köszönhetünk sokat. Ő Sólyom, a láthatatlan elnök, aki tegnap láthatatlanul felsurrant a Várba, hogy a történelemkönyvekben majdan remélhetőleg "Korrepetálás a Sándor-palotában" címmel szereplő fejezet keretében láthatatlanul magyarázza el a láthatatlan alkotmányt némileg alulképzett utódának, természetesen eredménytelenül.

Dübörög az agyakban a mítosz, lassan oszlik a homály, épül a NER, fogy a levegő.

98 százalékos puccs

Megvolt már a hatalomátvétel korábban persze, de ma újabb mérföldkőhöz érkezett az Orbán-rezsim a jogállam szétverésében és egyeduralma megszilárdításában. Újabb jele tapasztalható annak is, mintha a teljhatalmú Orbán magabiztossága mögött rettegés rejlene.

„A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezte az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság kedden megsemmisített, változatlan tartalommal javasolja újra elfogadni a parlamentnek.”

Lázár frakcióvezető azt mondta ugyan, hogy az alkotmánybíróság jogainak és a népszavazás lehetőségeinek szűkítéséről szóló előterjesztésekről egyeztetett Orbánnal, aki "tökéletesen egyetértett" a javaslatokkal, de aligha a frakcióvezető találta ki szorgos, gazdája kegyeit kereső mamelukként ezt a húzást. Inkább a hatalmi arrogancia kóros fölerősödése, az ellenállásra a vasmarok azonnali szorításával reagáló vacak despota rajzolódik ki emögött, akkkor is, ha éppen a villámgyors reakcióból kiolvashatóan előre számoltak ezzel a lehetőséggel. És ez nem önmagában ijesztő, hanem a kilátások miatt, amit a közeljövőre nézve jelent. A tízmilliárdos "Terrorelhárító Központot" pillanatok alatt létrehozó, titkos útvonalakon kampányhelyszínekre utazó, a Kossuth téren fakó hangon rikácsoló Főszakács az ellenállástól, az akarata elé gördített akadályoktól és végső soron a kudarctól patologikusn rettegő figura benyomását kelti, ami teljhatalommal párosulva gyászos jövőt sejtet. Miért kell nekünk egy hatalommániákus, beteg személyiség őrületével a nyakunkban élnünk? Hagyjanak békén, szabad akarok lenni.

Volt öt perc, amíg fellélegeztem, amikor megérkezett a hír az alkotmánybíróság döntéséről. Örültem, és azon morfondíroztam, vajon mi lehet mögötte, netán bizonyítani akarja-e a megtépázott tekintélyű testület a függetlenségét - de mire idáig jutottam, már le is csapott Lázár a pöröllyel, ami megszüntetné persze a lehetőségét a magánnyugdíjpénztárakról szóló szavazásnak is.

Várakozásom szerint a közvélemény figyelmesebb és a Főszakács villámháborúját kritikusan és meglehetős kétségbeeséssel figyelő részében ez az eddigieknél is hevesebb reakciókat fog kiváltani - ami éppúgy pusztába kiáltott szó lesz, hallhatatlan sikoly -, a tágabb közönségben pedig ugyanúgy kevéssé, ahogyan az eddigi, amúgy hasonlóan vérlázító és igen hatékony börtönépítési munkálatok sem.

*

„A Fidesz vezetése már hétfőn este tudott arról, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találja az kormány egyik első intézkedését, amely visszamenőleg adóztatta meg 98 százalékkal a közszolgák 2 millió forint feletti végkielégítéseit.

Az Index információi szerint a keddi AB-bejelentés miatt előálló helyzetet a frakcióelnökség hétfői ülésén tárgyalták, ahol Lázár János frakcióvezető ismertette a döntést.

Lázár a frakcióelnökség előtt ismertette a külföldön tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, aki – tekintettel arra, hogy a költségvetés számára létfontosságú, a magánnyugdíjpénztárakat érintő parlamenti döntés is a testülethez kerül – az AB döntési jogköreinek szűkítését jelölte meg válaszlépésként. Információink szerint a frakcióelnökség lényegében tájékoztatást kapott a tervezett lépésekről, az ügyben vita nem volt.”

Remek.

Remélem, az LMP november 3-i tüntetését sikerül összehozni, és ott lesz mindenki, akkor is, ha Gyurcsány mondta be előbb, hogy le kellene ülniük a demokratikus pártoknak és közéleti szereplőknek megbeszélni egy demonstrációt az AB épülete elé.

Vajon lesz-e elég erő ebben a felháborodásban? Félő, hogy nem - de ha leveri a kis lázadást a Főszakács, lehet belőle még nagyobb harag. Vagy félelem.

Lesz magyar Hodorkovszkij, avagy a nemzettestvérek kitagadása

Csendes, családias ünnep zajlott le ma, maffiafenyegetéssel. Megtudhattuk, hogy nemhiába dolgozik éjt nappallá téve Balsai megbízott: annak az embernek, aki volt elég botor ahhoz, hogy felmossa a tévéstúdiót Orbán Viktorral, évekig miniszterelnök legyen, és nem átall még mindig arról ábrándozni, hogy Magyarországon a nemzeti kollaboránsok rendszere helyett alkotmányos jogállam is lehetne, sőt, ezt politikai célként fogalmazza meg, lakolnia kell. Mégpedig – amint ezt a választások óta eltelt hónapok szorgos előkészítő munkájából tudhatjuk, mondhatni, fel vagyunk készítve rá, hogy mérsékelt érdeklődés mellett természetesként vegyük majd tudomásul – a fideszes segédmítoszok közül a leghatásvadászabb, a rendőrös-szemkilövetős terrorállam negatív hőseként.

„Négy éve még ezen a napon az akkori hatalom rohamrendőrökkel verette, lovasrendőrök kardlapjaival ütlegelte, vízágyúval és gumilövedékkel lövette a békés nagygyűlésen résztvevőket. De mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell - jósolta a miniszterelnök, aki erre ismét nagy tapsot kapott.”

Készítik a cellát a magyar Hodorkovszkijnak. Ha oda kerül, mert ezt rendelte meg a miniszterelnök, hogy kiiktassa mégoly eszköztelen politikai ellenfelét, az ügyészség és a bíróság pedig készségesen eleget tesz a feladatnak, akkor valóban végérvényesen befellegzett a magyar jogállamnak, vagyis a szabadságnak.

*

Volt másik szép része is a Wass Albert-es giccs és a történelemhamisítás méltó egyvelegére épülő kormányfői beszédnek. „A nemzet igent mondott arra, hogy országunkban mindennek meg kell változnia, az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a médiának, a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek. Mindennek, ami emberellenes és nemzetellenes, ami észellenes, erkölcsellenes, mindennek, ami életellenes” – mondta a Főszakács, aki a jelek szerint súlyos tévedésben van önnön szerepét illetően, amennyiben tulajdonosnak képzeli magát, holott csak alkalmazott, akinek semmi ilyesmire nem szólt a megbízatása, ami persze immáron csak elvi jelentőségű tény, de megemlítendő. És a nagy lendületben hozzátette azt is, talán mert a házmesterszálláson érezte magát: „az adózásnak és a nemzettestvérek kitagadásának is”.

Igen, az adózásnak és a nemzettestvérek kitagadásának. E lenyűgözően leleményes párosítás utóbbi tagja bizonyára elnyeri majd a különféle politikai elemzők tetszését, ha úgy találják, a közönség szélsőjobbos hajlandóságú részének szólt, milyen ügyes, ezzel majd lekenyerezi őket. Valami feltűnhetett azért a Fidesz háza táján ez ügyben, mert a párt honlapján kiretusálták a nemzetvezető beszédéből ezt a részletet. Finomítottak továbbá azon az elemen is, ahol politikai ellenfelei tömlöcbe zárásáról rendelkezett, ez a fidesz.hu verziójában már így hangzik: „bízunk benne, hogy az akkori hatalmasok ott lesznek, ahol lenniük kell”.

Pedig tökéletes párt képezne a két kijelentés, ha úgy fogjuk fel, hogy Bakonyi és Gyurcsány nemzettestvérek kitagadásáról van szó. Mármint persze a nemzet minden tagját megillető jogokból.

Ha Orbán börtönbe vetteti Gyurcsányt

„...olyan tökéletes karaktergyilkosság történt, ami párját ritkítja a machiavellista rágalmazástechnika több évszázados történetében is.”

Veled is megtörténhet. Hiába kétségbeejtő a nyilvánvaló szándék és a nyilvánvaló jogtiprás, amely akkor is az, ha Gyurcsány végül nem kerül börtönbe, nincs ellenállás. Pedig napnál világosabb, hogy az éveken át folytatott karaktergyilkos gyűlöletkampánnyal jól trágyázott talajba hullik Balsai megbízott és a Gulyás-bizottság buzgólkodásának magva, és ha minden jól megy, beteljesülhet Orbán bosszúvágya. Hihetetlen szinte, de jelen állás szerint könnyen megtörténhet ez itt, Európa közepén. Orbán túszai lettünk mindannyian.

Mindegy, józan ésszel - a gyűlöletet és a rágalmazást, az ennek hipnotikus bűvöletéből szabadulni képtelen, vagy éppen számításból kiszolgáló, szédületesen kiterjedt slepp ténykedését leszámítva - miképpen lehetne mérlegelni Gyurcsány alakját és teljesítményét. Van mit bírálni rajta akkor is, ha amúgy igazi demokrata és a nyugatias jogállam elszánt híve, ami ritka kincs e honban - például le kellett volna mondania legkésőbb akkor, amikor világossá vált, hogy az MSZP-n nem tudja keresztülvinni az egészségügyi reformot -, de a hibáinak semmi köze ahhoz, hogy a jelek szerint szabályszerű koncepciós per készül ellene. És bár ennek, ugyancsak józan ésszel szemlélve, nem lehet más magyarázata, mint Orbán bosszúvágya a tévévitáért és a 2006-os vereségéért - meg az a vonása, hogy biztosra megy, és így egyetlen számottevő politikai ellenfelét likvidálnia kell -, félelmetes, mennyire nem ismeri fel a magyar közönség, mi zajlik a szeme láttára. Vagy, ha fölismeri is, milyen közönnyel reagál rá.

Pedig Virág elvtárs elemében érezheti magát, ha megtörténhet, hogy előbb a Mal-vezért jelöli ki bűnösnek mindenféle vizsgálat és bizonyíték nélkül a miniszterelnöki tisztet viselő Főszakács, azután pedig a Gyurcsány elleni kész ítélethez kerestetheti a tényállást - amit megfelelő helyre kinevezett emberei szorgos munkával meg is fognak találni.

„A magyar jogállamot egész sor csapás érte az elmúlt hónapokban. A jogállam lebontásának első fázisa a plurális közjogi rendszer fékeinek és ellensúlyainak kiküszöbölése, monolit rendszerré való átalakítása volt május és október között, és a jelek szerint teljes sikerrel járt. A második fázis a gazdasági alkotmányosság [felszámolása], amelynek a magánnyugdíjpénztári tagdíjak konfiskálása és a különadók kivetése az első lépései. A harmadik, legsúlyosabb fázis a politikai ellenfél ügyészi-bírói úton történő kiiktatása és politikai megsemmisítése lenne. A kétharmados többség tette lehetővé, hogy a többi hatalmi ágat, köztük az alkotmánybíróságot is a kormány ellenőrzése alá vonják, ennek alapján lehet átalakítani a választási rendszert és véglegesen a Fidesz ellenőrzése alá vonni az ügyészséget: így függ össze az első, a második és harmadik fázis, ha minden Orbán terve szerint működik.”

Pontosan. Már nem az a kérdés, hogy a csapdában vergődünk-e, hanem az, hogy erre miképpen válaszoljunk. Lehet - annak, aki megteheti - emigrálni, lehet beláthatatlan időre szólóan szélmalomharcra fordítani jobb sorsra érdemes életünket az elviselhetetlen közállapotokkal küzdve, a kiszolgálóktól, alkalmazkodóktól és lelkesedőktől undorodva. Vagy lehet távolabbra helyezni mindezt önmagunktól: látni, ahogyan a történelem újabb sötét fordulata sodor magával bennünket, akik valaha azt képzeltük, szerencsések vagyunk, hogy az életünk olyan korszakban zajlik, amit 1989 határozott meg.

Orbán, a kommunista és a nyugdíjvédelmi pénz

Látszott persze, hogy romlik a helyzet és le fog omlani a tartószerkezet, aminek számtalan oka van, összefoglalólag leginkább a társadalom képtelensége arra, hogy természetes lételemévé tegye és a maga javára fordítsa a liberális demokrácia elegáns, bonyolult kultúráját, amely a szabadságot védi – de amíg meg nem történt, titkon lehetett reménykedni, ha semmi nem szólt is emellett.

Mára végleg világossá vált, hogy nincs miben. Vörösiszaptól sáros gumicsizmájában Derelye főszakács, a weimari modell legnagyobb magyar lízingelője gyorsuló lendülettel, vérszemet kapott mamelukjai handabandázásától és botor népe lelkesedésétől övezve üti szét mindazt, ami az európai jogállam látszatát keltette e honban.

Itt reked mindenki ebben a csapdában, Orbán és a mamelukok túszaként, megfosztva a jogaitól, a nyugdíjpénztári befizetésétől, a cégétől és zusammen annak a lehetőségétől, hogy - amint ez húsz éven át lehetséges volt ebben az országban - a maga kezében tartsa az életét, függetlenül a politikai erőviszonyok alakulásától. Vége a szabadságnak ott, ahol aközött lehet választani, hogy küzdeni kelljen érte, vagy lelépni.

Unalmas már, pedig hátborzongató, ahogyan napról napra teljesedik be a lidércnyomás. Röhögni lehetne rajta, ha nem lenne kétségbeejtő. Vajon miért nem emlegeti senki Weimart? Pedig a minta ugyanaz: demokratikus választásokkal hatalomra jutó antidemokratikus vezérpárt, amely a meggyengült alkotmányos jogállam szerkezetét könnyed, gyors csapásokkal semmisíti meg. Tömeggyilkosság talán nem lesz a vége, de semmi jót nem ígér.

Az ember, aki mindenkinél ügyesebben figurázza ki a komcsikat.

Van egy kép, a magánynyugdíjpénztárak konferenciáján készült, ahol az összejövetel eredeti napirendjébe belezavart a Főszakács bejelentése arról, hogy eltérítik a pénztárakhoz továbbutalandó járulékbefizetéseket. Szomorúan és döbbenten néz mindenki.

Ma pedig, miután mérsékelt közfigyelmet keltve elmagyarázták néhányan, hogy ez nem más, mint szemérmetlen lopás, amely nem mellesleg ellehetetleníti a nyugdíjpénztárakat, és ennek folytán az eddig javarészt általuk vásárolt magyar állampapírokon nyugvó államadósságfinanszírozást, Szijjártó szóvivő bejelentette, hogy „nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak” nevezte ki a kormányfő Selmeczi "Kifli" Gabriellát, aki vizsgálatot indít, hogy „kiderüljön, mekkora kár érte a magánnyugdíjpénztárakba befizetőket”.

Itt lehet eldönteni, hogy röhög, dühöng vagy kétségbeesik-e, aki mindezt kénytelen végignézni. Vagy, ha nem akar agyvérzést kapni, emigrál. Már ha teheti.

Pont akkora kár érte őket, amekkorát a kormány okozott azzal, hogy elvette a befizetéseiket és tönkreteszi a pénztárakat, amelyek így nem tudják hozammal forgatni tagjaik befizetéseit.

Ha a maffia védelmi pénzt kér, legalább megmarad az üzlet, hogy lehessen fizetni. Különben szétverik a berendezést, és akkor nézhet a tulajdonos ugyanúgy, mint ha békésen leperkálja nekik az összeget.

Itt nem marad meg az üzlet. És az egészhez még annyi bátorság sem kell. Pusztán nyers cinizmus, amely joggal bízhat abban, hogy a részletekkel nem bajlódó néppel meg lehet etetni még ezt a hajmeresztő hazugságot is. Persze megígérték azt is, hogy aki visszalép az állami rendszerbe, annak megtérítik a veszteségeit. Vajon hogyan? Ki számolja ki, mennyi lesz az? És mi a garancia rá? Nem kellene szerződést kötni róla, miután előbb megszerezték az érintettek hozzájárulását a nagyszabású akcióhoz?

Közepes jelentőségű epizód a rémálmok fővárosából.

Nincs egyebem, csak a remény

nyugdíjas | 2010. október 15. | 08:09:25
Már csak 380 évig kell nyírnunk a gyepet.

Orbán államosít. De mi a közérdek?

Őrizetbe vették, közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják a Mal Zrt. vezérigazgatóját. Ha nem bontotta volna le a jogállamot a Fidesz, ez nem feltétlenül lenne nyugtalanító hír. Nem sejlene vérlázító, alkotmányellenes populizmus és önkény mögötte.

Így viszont az sejlik.

Orbán szerint „alapos okunk van feltételezni”, hogy voltak, akik tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, de ezt magánérdekből elmismásolták, bagatellizálták - jelentette ki a parlamentben, miután legelső helyszíni szemléje óta hangoztatja, hogy nem természeti katasztrófa, hanem emberi mulasztás okozta a vörösiszap kiömlését. Lehet ilyen sejtés, egyet is lehet vele akár érteni, de a bizonyítást meg kellene várni, mielőtt vezéri és kancellári ujjunkat vádlón kinyújtanánk a tulajdonosokra, föl sem vetve, hogy a katasztrófa napjaiban Kolontáron és környékén hisztiző és pattogó államtitkárunk keze van abban, hogy a tározót két héttel korábban ellenőrző felügyelet élén ekkor már fideszes kinevezett állt. Vagy hogy a Mal a jelek szerint minden szabályt betartott, legalábbis eddig nem derült fény ennek ellenkezőjére. Sőt. Döntő jelentőségűnek bizonyulhat, hogy a vállalat megvásárlásakor nem tájékoztatták őket annak a földtani vizsgálatnak az eredményéről, ami szerint a tározó alatti talaj nem biztonságos. Nem ejt ki a száján a Főszakács semmit, ami arra utalna, tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmének elvét és tudja, ilyen esetben ezer és ezer tényre derülhet még fény, amelyekből bonyolult kép áll majd össze arról, hogyan oszlik meg a felelősség a gát leomlásáért.

"Mindenekelőtt azok fizessenek, akik a károkat okozták. A kormány megtette a Mal Zrt. zár alá vételéhez szükséges lépéseket”, mert „ahol az ember által előidézhető katasztrófa veszélye fennáll, az államnak a közérdeket a magánérdekkel szemben érvényesíteni elsődleges kötelessége” - jelentette be ehelyett, leszögezve: nincs esély arra, hogy akár a cégvagyont, akár a magánvagyont kivonhassák a kártérítési felelősség alól, nincs olyan "pontja a világnak, ahol biztonságban lehetne a jogellenesen kivont bármilyen vagyontárgy, ebben önök biztosak lehetnek".

De honnan tudja, hogy a cég a felelős? És amíg nem tudja, mi szolgáltat jogalapot a zároláshoz?

„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

Ez van a jelenleg még érvényes alkotmányban. Persze a zár alá vevés stb. biztosan kimagyarázható formailag – mert noha a prejudikált kártérítési felelősség összekapcsolása a cég vagyonának kimenthetetlenségével de facto kisajátítást jelent, a teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mintha ez esetben elmaradna. Lesz helyette törvény, aminek alapján rendeletileg lehet majd magántulajdont államosítani. Meg lesz néhány pasas Fasírozott generális frissen nyitott börtöneiben, akiket senki nem szeret, ám soha nem fog kiderülni róluk, jogosan kerültek-e oda.

És hogy nem lenne-e néhány másik, akit az alkotmány és a jogállam tönkrevágásáért kimondott közérdekből kellene ott a közügyek gyakorlásától biztonságosan elzárva őrizni.

Palotaforradalom a Magyar Nemzetben

Valakik ki akarják készíteni Matolcsy minisztert – mindössze ennyi derül ki az újságolvasó közönség számára abból a sajátos zendülésből, amely a Fidesz pártlapjának hasábjain bontakozott ki az utóbbi napokban. Van, aki selyemzsinórként értelmezte a miniszter távozásáról szóló cikkeket, és erre a pártlap eddigi működése alapján minden oka megvolt: nehezen képzelhető el, hogy ebben az újságnak álcázott propagandakiadványban megjelenhetne olyasmi, ami nem Orbán céljait szolgálja.

Csakhogy a miniszterelnöknek álcázott Főszakács kevert egyet a palacsintatésztán, bejelentve, hogy Dagadó herceg márpedig az ő jobbkeze, akit semmi pénzért nem adna. Igaz ugyan, hogy a gazdasági miniszter a fülkeforradalom kezdete óta zajló gyászos fejleményekhez utolérhetetlen találékonysággal szolgáltatja a komédia szálát, így fordítva honunk történelmének e nem sok jót ígérő szakaszát tragikomédiába, ám a Főszakács szempontjából nem látszik sok értelme a csavaros eseménysornak. Ha ő maga utasította írnokait a selyemzsinór elküldésére, miért vonja vissza? Kinek a reakcióját szeretné így megismerni? És miért rendíti meg hívei hitét teljhatalmában, amivel e lap lépéseit kézben tartja? Ha pedig valóban nem tartja kézben, ki és miért indította ezt a támadást? Kezdenek talán ráébredni a mamelukok, hogy a vezér ekkora seregen képtelen úrrá lenni? Próbálgatják az erejüket?

Van még egy teljes hét a költségvetés megalkotására, biztos menni fog, vagy majd kicsit arrébb húzzák a kaput. Matolcsy miniszter a szétzilált minisztériummal és önnön tökéletesen zavaros gazdaságpolitikai elképzeléseivel fölszerelve immáron az egyedüli a miniszterelnök keze ügyében, akivel úgy-ahogy össze lehet tákoltatni a költségvetést. Ha kész, a miniszter bármikor mehet a süllyesztőbe – de miért kellett ehhez egyenesen a jobbkezének nevezni őt? Magányos a Főszakács, semmit sem tud és semmihez sem ért, vicces párosa Dagadó herceggel mégsem fakasztja kacajra híveiket, akik bíznak bennük, hiába bizonyítják szédületes alkalmatlanságukat nap mint nap. Ha nem lenne kissé dermesztő a magunk és félnótás vagy éppen sajnálatra méltó honfitársaink esélyeire nézve, csodálatosan szórakoztató lehetne megfigyelni, hogyan bontakozik ki teljes pompájában a kamarillapolitikai káosz.

Oszkó és a birodalmi főoligarcha

Valaki megírta Oszkó Péter blogján, ideidézem.

„Tudom, lehet racionális, elfogadható magyarázata a Csányi cégéhez való csatlakozásnak. Számomra – és bizonyos vagyok benne, hogy nagyon sok más számára is – ez mégis komoly csalódás. Ha teheti, kérem, magyarázza meg. Nem vonom kétségbe az őszinteségét, sem mindannak a hitelességét, amit eddig mondott – sőt, azt sem, amit esetleg ezek után is fog –, mégis, amolyan utolsó csepp a pohárban érzést kelt ez a hír.

Elmondom azt is, mi az oka a csalódásnak: Csányi Sándor közismerten Orbán Viktor jó barátja és politikai szövetségese, a legnagyobb magyar oligarcha, akinek e minőségében kitüntetett szerepe van és lesz a “Nemzeti Eg[y]üttműködés Rendszere” fedőnevű rémálomban, ami Magyarországon az európai jogállam helyébe finoman szólva is “irányított demokráciát”, szabadsághiányos, függőségi rendszerek vezérelte tekintélyuralmat léptet. Ehhez ön akarva-akaratlanul asszisztál ezzel a lépésével, a szabadság és a jogállam hívei számára jól csengő nevét adja hozzá, ami kétségbeejtő.

Sajnálattal üdvözlöm.”

Jó lenne, ha mondana erről valamit. Nem tudom ugyan, a csalódás érzetét el tudná-e oszlatni bármi is, mert a lényeg mégis ez marad, bárhogyan fogja is föl ő maga ezt az állásvállalást. Pedig jó volt tudni, hogy van egy kiváló, okos, megvesztegethetetlen pasas, akit öröm hallgatni, ráadásul baromi jók a néha elmosódott telefonos fotói, az észrevételei és az egész felfogás, amiben létezik.

Tóta W. beállt a sorba

Kb. egyetlen olyan, nyilvánosan is érzékelhető csoportosulás létezik ma Magyarországon, amelyik pontosan körvonalazza, szóvá teszi és ellenzi, mert a szabadságot veszélyeztető, tragikus fordulatnak látja Orbán és mamelukjai uralmát: ez a liberális értelmiségnek az a része, akik az ÉS-ben a jogállam vesztéről folytatnak eszmecserét, meg a Demokratikus Chartának az a néhány ismert figurája, akik cikkeket írnak és időnként megszólalnak. Ha valamiben, ebben a szellemben talán rejlik még csírája annak, hogy érzékelhető módon létezzen szabad levegő is Magyarországon. Ugye milyen nevetséges?

Ha valaki az ő elkeseredett összejövetelüket gúnyolja ki a legnagyobb olvasottságú magyar hírportál közismerten nem Fidesz-szimpatizáns publicistájaként, azzal semmi mást nem tesz, mint szolgálatot Derelye főszakács orrfacsaró rafinériájának. Hiába hiszi azt W. esetleg valóban - de ezt nem hihetem -, hogy a nevetségesség az, amit mindebből ábrázolnia kell, ha közben nem veszi észre - vagy úgy tesz, mintha nem venné észre -, hogy elfűrészelték a tribün tartógerendáit, jobb, ha ott ücsörögve nem kacag szívből a közönségnek azon a kis csoportján, amely ezt szóvá is teszi, ahelyett, hogy csak röhögcsélne tovább az előadáson, mintha mi sem történt volna.

W. vagy meghülyült, vagy megvették.

Orbán a szabadságtól foszt meg, helló

Figyelj, nép! Téged tényleg nem érdekel ez? Vagy csak nem látod? Csak elkésel megint, akkor fogsz fölébredni, amikor már rég késő? Már most is az különben, úgyhogy aludj nyugodtan, ringasd magad az erős kéz, a multinacionális autódra ragasztott nagymagyarországos, rovásírásos matrica, a rend, az egység, a bűnbakokon levert frusztráció, a korlátolt süketség sehova nem vezető álmába, és ne vedd észre, hogy maffia ült a nyakadra, amely másfél évtizede tartó gyűlölködésének és hatalomra törésének csodálatosan beérett gyümölcsét aratja le a jóvoltodból.

Ha pedig a balliberális értelmiség hallhatatlan sikolyai mégis megütnék valahol a füledet, helyettesítsd nyugodtan az elvontan hangzó "jogállam" kifejezés helyébe a "szabadságot" - sőt, a magyar szabadságot -, akkor talán látni fogod mégis, mit jelent az, ha a politikai cinizmus, a hataloméhség, a kulturálatlanság és a kegyencrendszer hoz rád víg esztendőt, amiben soha nem fogod már megtudni, tényleg szándékosan ellopták-e Sukorót, vagy csak bűnbakokat kreál magának a maffia, nem tudhatod, nem kerülsz-e a Kubatov-listára, ha olyannak adod az ajánlócéduládat, aki nem a Fidesz&Co. köreihez tartozik, megbízhatsz-e még bármiben, amit az Alkotmánybíróság vagy a számvevőszék mond, vagy onnan is csak a klán uralmát szolgáló torz hablaty jön, beírathatod-e az iskolába a gyerekedet anélkül, hogy attól kelljen félned, kicsúfolják és megfélemlítik, ha mást mond, mint a keresztény-nemzeti maszlag, te magad pedig jó okkal tarthatsz attól, hogy szomszédaidban és a munkáltatódban, akik nem tehetnek arról, ha nem jellemgrófnak születtek, fölerősödik a hajlam a kurzus szolgálatára, a hűség kinyilvánítására, mert ez neki megtérülhet, akkor is, ha a te állásod vagy pénzed az ára. Ha nem hiányzik a szabadság levegője, higgy a mégoly átlátszó, cinikus mellébeszélésnek, gyanítsd ravaszdian az önérdek szűkkeblű, hamis sirámait a kétségbeesésben, amit az 1989-ben valóban elnyert szabadság - a jogállam - elvesztése okoz.

*

„A demokrácia magyar hívei nem akarnak hinni a szemüknek, amikor látják, hogy a rendszerváltáskor kiharcolt szabadság idegen megszállók nélkül, a többpártrendszer és az alkotmányosság előttünk magasodó intézményei ellenére szétporlad, kicsúszik az ujjaink közül, átadja a helyét valami másnak… Ez a készülődő, szemünk előtt formálódó új világ biztosan nem demokrácia… Veszély fenyegeti a szabadságot… a magyar demokrácia nem tudta megvédeni magát.” (A vízválasztó, Magyar Nemzet, 2006. július 29.) Írta: Orbán Viktor, idézi Debreczeni József

Megszüntetve őrzi meg Orbán az IMF elleni szabadságharcot

Szólni kellene Matolcsyéknak, hogy véletlenül a szabadságharc kezdete előtt használatos válaszformulát küldték a Bloombergnek. Vagy csak annak van meg az angol fordítása? Vagy már véget ért a szabadságharc megalapozó szakasza, aminek kezdetén, a távoli múltba vesző július 23-án Orbán kijelentette, "ősztől nem lesz dolgunk az IMF-fel"? Megvan a pénzügyi függetlenség? De akkor miért az IMF-fel fogunk tárgyalni?

Augusztus 24., Bloomberg
...a tárgyalások folytatódni fognak, és megszületik a megállapodás“ ("The negotiations will likely continue in the autumn and an agreement will be reached”) (...) ...az egyeztetések nem szakadtak meg, csupán az egyik tárgyalási forduló ért véget (“It wasn’t a collapse of negotiations, it was just the end of a round of talks, the ministry said in its e-mail.")

Íme, Dagadó herceg híres minisztériumának korszakalkotó elektronikus egyenválaszos rendszeréből a váratlanul újra felbukkant mondatok, amelyek a tárgyalások július 17-i megszakadása után, de még a gazdasági önrendelkezés július 22-i meghirdetése előtt szórakoztató egyformasággal töltötték meg a kérdezősködni igyekvő sajtó hasábjait:

Július 20-21., Index, HVG
"[A küldöttség (amely két hétre érkezett és két hét elteltével távozott), várhatóan az IMF döntésétől függően szeptemberben vagy októberben tér vissza Magyarországra, amikor] a tárgyalások folytatódni fognak, és megszületik a megállapodás."
"...az egyeztetések nem szakadtak meg, csupán az egyik tárgyalási forduló ért véget.”

*

Félreértés, csak az IMF alapokmánya szerint szokásos konzultációról van szó - lepte meg másnap újabb közleményével a tárca a reménykedni kezdő piacokat és a minisztérium alapfunkcióinak működésében naivan hívő közönséget. Erősen úgy tűnik, hogy egyszerűen a lejárt szavatosságú válaszkonzervet tolta a gépbe az ügyeletes, ami az elképzelhető változatok közül is annyira röhejes magyarázat, hogy nem is igen gondolt rá senki. Pedig a szövegazonosság feltűnő és árulkodó.

Beakaszt-e a Putyin-Orbán-Berlusconi tengely Európának?

Lehet-e nem észrevenni, hogyan repedezik a felvilágosult modernitás, a jogállami demokratizmus, az individuális szabadság eszméire alapozott Európai Unió? Ellenáll még a válságnak, de nem jók az esélyei - amit csak súlyosbít a bürokratizmus unalmának rá jellemző, kevéssé vonzó imázsa és az ugyancsak jellemző komikum, ami a sokezer eurós fizetésből élő ifjú eurobürokraták Észak-Korea-látogató kalandturizmusának szalonlázadásában ölt testet -, a szakadék szélén táncol, amikor minden erejét összeszedve megpróbálja Görögországot megmenteni, de ott fenyeget már Spanyolország csődje és a szűkkeblű pozsonyi rövidlátás nem sok jót ígérő példája is - és még ha megússza is mindezt, a világversenyben régóta vesztésre áll más régiókkal szemben. Ez húzódik a hátterében annak a lassú bomladozásnak, annak a fáradtságnak, ami teret ad a populista antidemokratizmusnak az öreg kontinensen. Putyin, az Európa peremén a nyugatias jogállamiság ellenpólusaként terpeszkedő keleties irányított demokrácia modelljének követői ütik fel a fejüket és nyerik el a közönség támogatását. Berlusconi, a szexorgiáiról és önelégült korlátoltságáról ismert médiacézár egyre rövidebb megszakításokkal másfél évtizede röhög Európa képébe és uralja Itáliát, ahol a jobboldali választók "rendíthetetlenül, tökéletes fegyelmezettséggel készek támogatni az Übü királyuk által a demokráciára mért minden újabb csapást" (Risset).

Magyarországon, amely eleve szánalmasabb hely, a provinciális, antidemokratikus populizmust Orbán és a pártja testesíti meg, hizlalja, érleli, táplálja ugyancsak jó másfél évtizede, és végre beérett a gyümölcs: az elmaradottság felszámolása, a joguralom és a szabadság kultúrájának megerősödése helyett - aminek elmulasztásában a baloldalnak elévülhetetlen érdemei vannak, alaptörténete pedig az őszödi beszéd, Gyurcsány elbukott kísérlete a szocialisták modernizálására és a nyomában fellángoló, mindent elborító gyűlölet, Orbán provincializmusának gyűlölete a veszélyesnek látszó ellenféllel szemben - a kiskirályok uralta korrupt világban jól-rosszul elboldoguló, frusztrációját nacionalizmussal kábító, erős kézre vágyó társadalom megtalálni véli benne méltó párját. Ha az IMF-fel és az EU-val szemben folytatott csalárd „szabadságharc” lelkes követőkre talál az elgyötört Európában, Orbán a magyar szabadság elveszejtése után főkolompos lehet Európa összeomlasztásában is. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Orbán felköp és alááll

Nem könnyű eldönteni, hogy röhögjek-e vagy sírjak. Ha az eddigiekből következtethetünk, a március 15-re tervezett új, fideszes alkotmány pontosan annak a cinizmusból, hazugságból, giccsből, korlátoltságból, képmutatásból, keretlegény-mentalitásból és ravaszdi hataloméhségből vegyített szellemnek a megtestesülése lesz, ami a Fidesz lényege. Dermesztő és röhejes egyszerre.

Vajon mi az oka annak, hogy Pelle János véletlenül sem tesz fel kézenfekvő kérdéseket Schöpflin Györgynek, amikor az arról hadovál, hogy a jelenlegi alkotmányszöveg annak bizonysága, hogy „nem tudtunk szembenézni a kommunizmus idején elkövetett bűnökkel”? Ha már arra nem sikerül rákérdezni, hogy vajon mi alapozza meg ezt az állítást egy olyan alkotmányszöveg esetén, amely a liberális jogállam minden ismérvét maradéktalanul rögzíti, legalább felvethette volna, hogy az új, orbánista alaptörvényben legyenek képek is Lakatos elvtársnő szexlapjából a keresztény értékek melletti elkötelezettség jegyében.

Kirajzolódik az is ebből a szégyenletes interjúból, hogy az előkészítő bizottságnak halvány fogalma sincs, valójában miért is kell új alkotmányt írniuk, és mi legyen benne. Szórványos és egytől egyig hajmeresztő ötleteik vannak a Szentkoronától a Himnusz első során mint kezdőmondaton és a kétkamarás parlamenten át Isten, a környezetvédelem és a sport beemelésééig. Csodálatos paródia lesz, Caligula lovaihoz méltó hatalmas lócitrom.

Sólyom, a palacsintás király

Schmittel az átadási búcsúmosolypartin valamiért kezet fogott a leköszönő köztársasági elnök, pedig szokása megtagadni ezt, ha a kádárizmus reprezentánsának vélt személyt kellene általa a nemzet egészének elfogadásában részesítenie. Márpedig kevés meggyőző érvet lehetne találni amellett, hogy Schmitt bajnok, szállodaigazgató és MOB-főtitkár ne lett volna legalább annyira a Kádár-rendszer kegyelt kádere, mint Fekete János, az MNB elnökhelyettese - csak éppen az üresfejű karrierista fajtájából, aki semmilyen számbavehető hasznot nem hajtott semmilyen történelmi távlatból szemlélve sem. Vajon ez indokolná a következetlenséget?

Sólyom két megjegyzése mindazonáltal feledhetetlenné teszi utóvédharcos szerepét a köztársasági elnök bábbá lefokozásának kutyakomédiájában: az, ahogyan a láthatatlan alkotmány megálmodójaként bejelentette Schmittnek, hogy "láthatatlan elnökként" mellette fog állni, ha az új elnök lelkiismeretét ébreszteni kell, és az, amiképpen a beiktatási ceremóniától való távolmaradását indokolva közölte, "jelenlétével nem kívánja feszélyezni a plebejusok ünnepét".

Keserűen és gyilkosan ironikus, ugyanakkor önnön nárcizmusát is hűen tükröző beszólásnak mindkettő páratlan, a szatírjáték abszurditásának megvillanása. Végre megint röhöghettem, újra csak Orwell-karikatúrának, a palacsintás király valós idejű színpadra állításának látszik tőle a cinikus orbánista ellenforradalom, amelyben Derelye főszakács vezényletével túlbuzgó Madarász sógorok hajkurásszák magukból bohócot csinálva a madarakat, Fasírozott generális lapít, Dagadó herceg pedig újra kergetheti rögeszméit, utána az özönvíz. Csak Csöröge hiányzik még, és Éliás királyfi, meg Katica. De ők nagyon.

Ne legyen igazam

TG szerint nincs igazunk – mindazoknak –, akik szerint a jogállami ellensúlyintézmények átformálása elérte azt a kritikus pontot, ahol maga a jogállami jelleg szűnik meg. Megkönnyebbüléssel töltene el, ha meggyőző lenne az érvelés. Csakhogy ha a kiindulópont az, hogy „legfeljebb politikai haszonszerzés vagy publicisztikai hatásvadászat indokolhatja azt, hogy valaki a jogállamiság végéről beszéljen”, ugyanott vagyunk, mint a „hivatásos rettegők” esetében. Vajon Halmai Gáborról melyiket feltételezi? Vajon magából indul ki a szerző, amikor elképzelhetetlennek találja, hogy valaki – függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy sem – meggyőződésből értelmezze így a szóban forgó jelenségeket? Ugyanannak a szalonképes változata ez, mint egy kedves hozzászóló "Te büdös liberális kommunista bérenc" kezdetű eszmefuttatása. Lehangoló lenne, ha csak abban a megközelítésben lehetne ezt a vitát folytatni, hogy érvek helyett az legyen a kérdés, miképpen lehet bizonyíthatatlan, ám a fejlett kabátlopási kultúra országában kiválóan működő beszólásokkal hitelteleníteni a másik fél álláspontját. Ha csak a publicisztikai hatásvadászat mögöttes motivációja állna szemben az elemzői megrendelésszerzésével.

Részemről visszatérnék inkább magukra az érvekre. Amint időm engedi.

Villámháború a jogállam ellen

Förtelmes érzés, hogy beszakadt a civilizáció jege, és mintha senki nem venné észre. Vagy senki nem bánná különösebben. Vagy aki igen, az elhallgatás vagy nevetség tárgya. Mintha karanténba, a Fidesszel amúgy nem haverkodó kváziliberális közegben is karanténba zárulna a világos beszéd arról, amit Orbán és a klánja művelnek. Mintha nem valóban rendszerszintű, minőségbeli változás tanúi és elszenvedői lennénk, hanem változatlanul a többpárti parlamentáris jogállam keretei között zajlana az élet, a kritika legföljebb az egyes elemekre irányul, de nem veszi föl azt az álláspontot, hogy immáron semmi nem értelmezhető abban a fogalmi rendszerben, hiszen maga a rendszer változott meg: az európai jogállam helyébe a nacionalista pártállam lépett. Önkényesen, kihasználva a lehetőséget, ellenállás nélkül. Följegyezhetjük a dátumot is, amikor a Főszakács és hentessegédei a törvénytelenül jelölt alkotmánybírók és az alkotmányellenes médiacsomag megszavazásával befejezték a jogállam kizsigerelését: 2010. július 22.

Hideglelős érzés átélni, hogy kicsúszott a lábunk alól a talaj, amit a liberális demokrácia jelentett és amit biztosnak hihettünk, mégis végbement az alkotmányos puccs és ellenállás helyett megindult az alkalmazkodás. Ez társadalmi jelenségként is lehangoló, bármennyire szükségszerű is, de különösen figyelemreméltó, hogy egyfelől mennyire elszigetelt, megbélyegzett, erőtlen a jogállam védelmében tett minden lépés, másfelől milyen hatékonyan szolgálja a felismerés akadályozását az a szándékoltan minőségvak megközelítésmód, amit leglátványosabban népszerű magyar mestere, Török Gábor művel. Témaválasztásaival tévedhetetlenül szemeli ki azt a kérdést, amivel azt a látszatot lehet kelteni, mintha mi sem történt volna, a változatlan díszletek mögött nem vette volna át a gépezet irányítását egyetlen, mélyen, lényegét illetően antidemokratikus erő, éppen ezért zavartalanul lehetne továbbra is például arról morfondírozni, hogy nehéz pillanatokat szerezhetnek még a kormánypártnak politikusai korábbi mondatai. Csakhogy a kutya éppen ott van elásva, hogy a Fidesznek semmi nem szerez immáron nehéz pillanatokat, mert átszabta a közjogi berendezkedést, megnyerte a villámháborút a jogállam ellen, így semmit nem kockáztat már majd akkor sem, ha a közhangulat valamelyest ellene fordul - ahelyett, hogy például legújabban az IMF-fel szembeni függetlenségi harc hagymázas önáltatásába ringatná magát.

Vajon mi az oka annak, hogy az európai jogállam híveinek tábora nemcsak szóródik a Klubrádiótól a Hírszerzőig, hanem szemben álló csoportosulásokra bomolva ekézi egymást undorodva, hogy a klasszikus receptnek megfelelően önmagát jelentéktelenítse el a tőle valójában lényegileg egyedül különböző nacionalista pártállam hatalmával és erejével szemben? Van talán generációs, ízlésbeli oka is annak - vagy puszta tesztoszterontúltengés lenne? -, hogy ezek a csoportosulások ilyen engesztelhetetlen megvetéssel tekintenek egymásra, a neobumburnyák médiaértelmiségtől (©) és annak kicsit unalmasabb változatától a neokon partizánokon és a bulvárbalon át az anyalapjától eltérően a Fidesznek játszó heraus mit uns oldalig. Elvben a Demokratikus Charta lehetne az - a neve és az alapvetése mindenesetre alkalmassá tenné rá -, ami a jogállam híveinek e sajtóorgánumok által többé-kevésbé leképezett vagy megjelenített csoportjait ernyőszervezetként egybefogja. De nem fogja, mert megbélyegződött és megkopott, kérdés, lesz-e valaha is ereje. Vagy lehetne elvben ilyen friss, a liberális szavazatokkal a parlamentbe jutott erőként az LMP – csakhogy az meg foglya annak a halva született politikai elképzelésnek, ami szerint az a nyerő, ha valamilyen körvonalazhatatlan szoftfideszes választói réteg megnyerése érdekében ejti azokat, akiknek szavazatai - amelyek a jogállamot féltették a Fidesztől - a parlamentbe juttatták. Nem látható, hogy a társadalom szélsebes alkalmazkodásán túl az orbánista klánállamrezonhoz mitől állhatna össze olyan erő, amely a kudarc, az elaprózottság és az erőtlenség bizonyossága helyett eséllyel kísérelhetné meg a nyugatias jogállamiság helyreállítását.

Van-e a legcsekélyebb valószínűsége is annak, hogy akár még ilyen erő létrejötte esetén is az elkövetkezendő évtizedek során újra előálljon olyan helyzet, amiben varázsfűvel lehetne összeforrasztani a miszlikbe aprított jogállamot? Jelen állás szerint nincs, hiszen az, hogy tönkremehetett, végzetesen elgyengült, már mielőtt a klán a befejező csapásokat rámérte volna, ugyanazért történt, amiért a helyreállító csillagállás létrejötte nem valószínű: a magyar társadalom számos okra visszavezethető képtelensége miatt arra, hogy a szabadságot és ennek garanciáját, a jogállamot kincsként tartsa számon és védelmezze.

____________________


Van egy Galamus-összefoglaló is a villámháború eredményeiről. És most látom, hogy Halmai Gábor megírta a maga jogállamnekrológját az ÉS-ben. "...olyasmit készülnek elvenni tőlem (és persze honfitársaimtól is, még ha nem is mindannyian veszik észre, sőt egyesek talán nem is fájlalják), ami... nagyon sokat jelent számomra: a lehetőséget, hogy alkotmányos demokráciában élhessek hazámban." Igen, szó szerint. S mintha csak a Fidesz médiacsomagjának jeges vigyora lenne, a cikk félbeszakad - keretben az LB helyreigazítási szövege látható a maradék helyen a Kiss László alkotmánybírót leleplező cikk ügyében -, és sehol nem találni a többi részét a lapban.

*

Update: csak az utolsó félmondat maradt ki.

Lehet más

Ezt hallgatom inkább.

A Zemberek országa

"A magyar emberek egy új rendszert alapítottak az országgyűlési választáson. Ez akkor is így van, ha az ellenzéki pártok ezt mind a mai napig képtelenek elfogadni. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el. Mivel tehát az emberek akaratának elismeréséről van szó, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben."

Ez nem idézet az 1984-ből, hanem a miniszterelnök szóvivőjének mai közleménye.

*

Lehetne más is a sok közül, de íme az ép elme válasza.

"Ha lesz egy kis időm, ígérem, hogy a Parlament előtt, fényes nappal törlöm ki a seggem a nyilatkozatotokkal."

Lélegzetelállító szabadságkorlátozás

"...a tervezet nem felel meg a pluralizmus és a sokféleség európai normáinak, és az órát azokba az időkbe állítaná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének árnyékában élt..." (EFJ)

Lagymatagon reagál a sajtó és a közvélemény is a Fidesz elképesztő tervezetére. Vajon azért, mert nem látnak esélyt az elhárítására? Vagy abban bíznak, hogy ki lehet játszani? Vagy egyszerűen eleve alkalmazkodnak? Fogalmam sins, miért nem vált ki jóval nagyobb felhördülést és tiltakozást.

Pedig a Fidesz valamennyi jogállam- és demokráciabomlasztó húzása közül ez a leglélegzetelállítóbb, amennyiben túlterjeszkedik az állam szféráján belüli fékek és ellensúlyok kiütögetésén, és belenyúl a legmagánabb szabadságjogba, a vélemény- és szólásszabadságba.

Paródia a köztársaság színpadán

Sosem tulajdonítottam igazán jelentőséget a köztársasági elnök személyének, minthogy szerepe, igen helyesen, protokolláris, szimbolikus, így valóságos befolyása a kormánypolitikára legföljebb is csak közvetett lehet. Ha Sólyom ezt igyekezett tágítani, most a falnak csapódott - ami annyiban helyeselhető fejlemény, hogy a saját értékelése szerint legfontosabb tette, a "morális válságról" szóló, dörgedelemnek szánt fontoskodás az őszödi beszéd miatt vagy ürügyén elszabadult gyűlöletáradat tetőpontján maga volt annak a szemforgató szemléletnek a kvintesszenciája, ami szerint nem az a kínos, ha hazudunk, hanem ha ennek véget akarunk vetni. "A demokrácia alapkérdése, lehet-e a választások előtt megígértek gyökeres ellenkezőjét csinálni" - mondta fellépését indokolva utolsó elnöki interjújában. Lehet, válaszolta 2006-os beszédével, ha nem valljuk be és nem is akarunk változtatni rajta.

Sólyom köztársasági elnökként e hallgatólagos, hazug, torz közmegegyezés látszólagos morális felmagasztosításában játszott úttörő szerepet, ami mellett konkrét lépései egyes törvények megjáratásával a normakontroll vagy az újraszavaztatás köreiben másodlagos jelentőségűek, ha magukon viselik is az alkotmányosság iránti elkötelezettséget. Magát igen komolyan vevő, ám némiképpen nevetséges és közpolitikai szerepét e hamis felfogásban gyakorló köztársasági elnöktől vehetünk most búcsút.

Ámde aki a helyébe lép, az maga a vicc, a köztársaság és berendezkedésének, szimbólumainak paródiája, méltó kifejezése a demokratikus jogállam szatírjátékának, amit a kétharmados Fidesz-uralom jelent: bohócot ültet Orbán a legfőbb közjogi méltóság székébe. Schmitt Pál, az üresfejű, ám a mindenkori főnökhöz maradéktalanul lojális karrierista, a Kádár-rendszer MOB-főtitkára és a vesztes Fidesz pártrendezvényének Bocskai-ruhás szónoka, aki az értelmes mondatok megformálásáért vívott harcában rendszeresen alulmarad, köztársasági elnök lesz.

Felszabadító, lehet röhögni. Fölösleges volt komolyan venni bármit is, marad a szatíra.

Ne szórakozz, Viktor!

„A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást „forradalomnak” tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az „elszámoltatás” fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen. A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz „elszámoltatási” kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére.

A tiltakozáshoz az aláírók a demokracia2014@gmail.com e-mail címen várják az egyetértők csatlakozását.”

*

Ezt a szöveget az Index a Véleményvezér nevű jobboldali megmondóblogban tette közzé, mely blog képes volt a közleményt a Mesterházy és Gyurcsány MSZP-n belüli – nem létező – elnöki versengésének utóbbit segítő húzásaként értelmezni. És ezt megfejelték még három olyannal, ami a közzétevőket minősítgeti kárörvendően. Még a lejobb az, amelyik legalább elismeri, hogy meg kellene állítani OV-t, de az elszámoltatás aszerint sem baj, mert az kell. Gratulálok.

Orbán ellenforradalma

És a végén mindenki összeáll egy képpé
Nem lesz otthon senki, csak ágy, asztal, tévé
Az ágyon macskák és a székeken kígyók
Nézik a tévét, hallgatják a rádiót

Ha a jelenlegi felállásában Orbán és a Fidesz autokratikus törekvéseinek eszközévé lefokozódott országgyűlés megszavazza a Rogán–Cser-Palkovics páros médiacsomagját, de facto bekövetkezik a 89-es jogállami forradalomnak mint a Magyar Köztársaság államalkotó eszméjének felszámolása.

Orbán a szavazófülkékben végbement forradalomról hazudozik, ami – úgymond – kötelezné a kormányt egy új rendszer létrehozására – ám ez semmi más, mint átlátszó legitimációkeresés az eddig fennállt liberális jogállam megfojtására, az alkotmányos berendezkedés felforgatására. Tragikus, hogy az orbánista klán kikezdhetetlen, demokratikus választások révén szerzett parlamenti hatalom birtokában viheti végbe az alkotmányos puccsot. E tény ugyanakkor rávilágít a reménytelenségre is, ami a jogállamiság és ezzel a szabadság védelmének esélyeit illeti, mert ha egy ország választói annak ismeretében szavaznak ilyen tömegben egy politikai pártra, amit az az elmúlt évek során művelt, akkor vagy nem zavarja őket az ebben rejlő kockázat a szabadság felszámolására, vagy képtelenek ennek a felmérésére. Így lesz ez valószínűleg még sokáig, holott teljesen világos, miről van szó. Sajátosan járul hozzá a szabadságkorlátozás folyamatához az a szándékosan bagatellizáló vagy a felismerés hiányából adódóan lojális értelmezésmód, amit számosan alkalmaznak, amikor minderről pusztán mint jelentős politikai irányváltásról beszélnek, azzal a hallgatólagos előfeltevéssel, hogy a rendszer alapjai nem omlanak össze, marad a demokratikus választásokon és a hatalmi ágak szétválasztásán, valamint az alapjogok, köztük a vélemény- és sajtószabadság garantálásán alapuló alkotmányos jogállam.

Pedig minden jel szerint komolyan kell venni Orbán hazugságát a forradalomról. Csak a fejéről a talpára kellene állítani, hogy messziről is jól látsszon: nem forradalom az, hanem a 89-es jogállammal szemben megállíthatatlanul zajló ellenforradalom.

Kik segédkeznek a jogállam trónfosztásában, avagy igaza van-e Török Gábornak?

Divattá vált a sajtó némely szegmenseiben és az úgynevezett elemzők között is az a felfogás, amely szerint a Fidesz a kétharmados mandátumtöbbség birtokában nem fogja az alkotmányos berendezkedés lényegi elemeinek megváltoztatásával önnön hatalmát a szabadság rovására megszilárdítani (sőt, még jóra is használja majd korlátlan cselekvőképességét). Divattá vált nemcsak amellett érvelni, hogy ebben objektív politikai akadályok állnák útját, hanem megvetően ironizálni azokon, akik viszont reálisnak, sőt, elkerülhetetlennek látják ezt a fordulatot. Túl Babarczy Eszter és Papp László Tamás ilyen szellemben fogant dolgozatain, vagy Kéri László hasonló jellegű eszmefuttatásain, az általánosan higgadt, józan, elfogulatlan elemzőnek tartott Török Gábor is csatlakozott ehhez az irányzathoz. Vajon mi vitte arra, hogy "hivatásos rettegőként" bélyegezze meg azokat, akik szerint nagyon is reális a veszélye a putyinista rendszerrombolásnak?

Ez a gyanús pedigréjű, erősen pejoratív kifejezés mintha a Fidesz-közeli sajtó és véleményvezéreinek szellemi tulajdona lenne, közkedvelt fordulat a kurucinfo és a hasonszellemű kommentelők körében. Hamis kétszeresen is, amennyiben aki ilyen folyamatok jeleit látja, akár előre, akár immáron megtapasztalva, arra rásütni, hogy "retteg", semmi más, mint személyeskedő megbélyegzés, a "hivatásos" jelzővel ellátva pedig egyenesen rágalmazó jelleget ölt, azt sugallva, hogy az illető nem meggyőződésből, hanem valamely politikai erőnek tett szolgálatként fejti ki ezirányú véleményét.

Médiacsomag etc.

Mikor következik be a demokratikus jogállam pilléreinek felszámolása? Nem akkor, amikor alkotmányba és törvényekbe iktatnak ilyen szabályozásokat? Vagy ezt nem kell komolyan venni? Csak vicc? Tényleg annak hangzik amúgy, igazi szürreális rémálom, de mitől nem igaz? Mit kell szívni, hogy ne annak lássam? Nem szeretném elveszíteni azt az érzést, hogy egy akármilyen hülye, szar, elmaradott, korrupt, de szabad országban élek. Jót nevetünk majd, mekkora hülyék voltunk mi, akik bedőltünk ennek a trükkös kis húzásnak, amivel bemutatták, hogyan is lehetne az ostobaság és az otromba hatalomvágy dokumentumát alkotmányba iktatni? Vagy egyszerűen csak nem számít, mi van a törvényekben és az alkotmányban, mert úgysem úgy fog működni? Akkor sem, ha szemmel láthatólag rohamtempóban iktatják ki a parlamentbe ültetett gombnyomogató mamelukcsürhe segítségével az úgynevezett demokratikus intézményrendszer összes elemét? Vagy van még az Alkotmánybíróságon, magán az alkotmányon, az ÁSZ-on, az igazságszolgáltatáson, aminek föl lehet adni a megrendelést a koncepciós perekre úgy, hogy nem repül azonnal a feladó, aki a leendő házelnök b+, az OVB-n, a választási rendszeren és a médián kívül valami jelentősebb, amivel meg lehet szilárdítani a Nemzeti Seggbekúrás Rendszerét?

Megáll az idő

Hihetetlen, de újra ez a kérdés: Köves vagy Pierre? Túlélni itt vagy elhúzni a francba?

Vuvuzela

Olyan a Fidesz Magyarországnak, mint a vuvuzela a focivébének.

A hazugság forradalma

Orbán Viktor meglepő nyíltsággal jelentette be igényét az önkényes – és minthogy jelenleg demokrácia van, szükségszerűen demokráciaellenes – rendszerváltoztatásra. Ehhez igen átlátszó trükköt választott a parlamenti politikai nyilatkozattal, amely kimondaná, hogy "a magyar nemzet a szavazófülkékben forradalmat vitt véghez, és e történelmi tettével arra kötelezte az új kormányt, hogy megvalósuljon a nemzeti együttműködés rendszere".

Nem lehet forradalomnak nevezni – csak szemérmetlenül annak hazudni – egy demokratikus rendszerben lezajlott országgyűlési választást, bármi legyen is az eredménye, hiszen a forradalom éppen a korábban fennálló intézményes keretfeltételek megdöntését jelenti. Itt nem megdöntötték, hanem rendeltetés- és szabályszerűen használták ezeket az intézményeket, a Fidesz számára kedvező eredménnyel.

És nem lehet nemzeti egységről és az emberek egységes akaratáról beszélni, ha a választók 53 százaléka szavazott egy pártszövetségre, 47 százaléka pedig nem rá. 2,7 millió ember, kb. a lakosság egynegyede, 2,4 millió, szintén kb. a lakosság egynegyede ellenében.

Nemcsak nevetségesen önkényes értelmezés, hanem közönséges hazugság tehát azt állítani, hogy forradalom történt a szavazófülkékben, hogy megdőlt egy rendszer és létrejött egy másik, a "nemzeti együttműködésé", hiszen bármi fog is a rendszer lényegét illetően megváltozni, az nem a nemzet, és még csak nem is a Fideszre szavazó jó egynegyede egységes akaratából, hanem kizárólag a hatalomra jutott pártszövetség és elsősorban annak teljhatalmú vezetője akaratából fog történni. Felhatalmazást a Fidesz a kormányzásra kapott, nem a rendszerváltoztatásra, és ezen az sem változtat, ha kétharmados mandátumtöbbségre szert tett pártszövetsége parlamenti többségként fogad el egy velejéig hazug, torz, az önkényesség talmi legitimációját szolgáló politikai nyilatkozatot.

Mellénykabaré

Ma ül össze a kétharmados Fidesz-többségű új parlament. Mintha önmaga, vagy a szerencsétlen Magyarország paródiája lenne. Ünnepélyes alakuló ülésük egyetlen valódi kérdése, mit tesznek, ha a Vona nevű Jobbik-elnök a feloszlatott Magyar Gárda mellényében jelenik meg. Ez az első próbatétel, de semmi jele, hogy képesek lennének jól lépni ellene. Pedig lehetne.

Sólyom, akit a demokrácia védelmezőjeként szeretnének elnöknek némelyek, eddigi szereplései alapján gyáva és tehetetlen, beszól, amikor nem kellene ("morális válság"), de nem megy oda, amikor kellene (56-os emlékmű). Nevetségesen méltóságteljeskedik, védené az országgyűlés "tekintélyét", amit csak maga az országyűlés védhetne meg - mégpedig azzal, ha egységesen lépne fel a Jobbikkal szemben. De ezt nem ússza meg, ha nem tesz valamit. Ha Sólyom "szigorúakat" mond, attól még ott fog villogni a hülye a mellényében - csak akkor nem, ha Sólyom tesz valamit, kivezetteti. De Sólyom és a Fidesz gyáva. Eddig mindenesetre az volt. Most viszont az ő fejükre hullik vissza, ha ezt nem tudják megoldani, bármennyire is a Bajnai-kormányra akarják tolni mindezt, az ő korszakuk kezdődik ezzel a kabaréval. Kíváncsian várom, mi fog történni.