Mire jó a Gyurcsány elleni koncepciós per az LMP-nek és a Fidesznek?

Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Schiffer Andrásnak és Orbán Viktornak, védőnek és védencének, az Orbán-rezsim eredetmítoszát leghívebben ápoló államférfiaknak.

Tegnap tüntetést tartott a Charta több ezer ember részvételével, Orbán teljhatalma ellen, a jogállamért. Sokan voltak, érezhető volt a vágy arra, hogy történjen már valami, hiába nem maradt semmi erő a jogállam híveinek oldalán.

Budai, a bizonyítékokat gyűjtögető politikai komisszár - miután tegnap a parlamentben kérdezte a főügyész-helyettest és üzent fenyegetőleg a főügyésznek - ma bejelentette, hogy Gyurcsány a sukorói telekügylet miatt lehet gyanúsított. A büntetőjogi feljelentést Schiffer András, az LMP frakcióvezetője tette, hivatali visszaélés bűntette miatt, Gyurcsányt nevesítve.

Meglepne, ha Budai nem azért fenyegetne be épp most, mert Gyurcsány meg mert mozdulni. Nulladik Viktor nem lacafacázik, kicsiny előképként emlékezzünk csak Mádi László esetére az ingatlanadóval. Így a legegyszerűbb elintézni, nem kell érvelni, csírájában el lehet taposni az ellenállást, ráadásul kiválóan meg lehet félemlíteni azokat is, akik netán szembe kívánnának fordulni a teljhatalom kiépítésével. Nem kell sem paranoiásnak, sem Gyucsány-hívőnek lenni ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen a képlet. Igaz, hogy most épp a Sukoró-ügyet sikerült megtalálni, de az ürügy majdnem mindegy. Tiszteltetem Schiffer "Morvai Krisztina" Andrást is, aki nemcsak alájátszik ennek, hanem aktív előidézője és haszonélvezője az ügyletnek.

Orbánnak jó, ha sikerül kiiktatnia Gyurcsányt, akkor is, ha gyönge és izgága, ha az Orbánnal szembenállók is korainak tartják a visszatérését; Schiffernek pedig jó, ha elhárul az útból a rivális ellenzék. Jöhet ő, őfelsége megbízható ellenzéke.

Csak azt nem értem, Gyurcsány miért bízik vagy bízott abban, hogy nem lesz belőle magyar Hodorkovszkij.

Lehetett volna de Gaulle is: „(...) kitűnő politikai hetilapunk publicistája akkor azt írta: legjobb lenne, ha követné egy hozzá hasonlóan hórihorgas és nagyorrú francia pályatársa példáját, elvonulna valahová az isten háta mögé, s megvárná, míg visszahívják. Charles de Gaulle-nak 12 évet kellett erre várnia. Hogy neki mennyit kellene, az a jelenlegi helyzetben – amely persze megváltozhat, de ki tudja, mikor – beláthatatlan. Ugyanis nem az ő képességeivel van a baj, hanem azzal, hogy nincs rájuk vevő: bármennyire képes ma is mozgósítani, jelenleg semmilyen esélye nincs rá, hogy nemhogy az ország, de a baloldal vagy akár a szocialista párt elfogadja vezetőjének. Küldetése tehát, belátható időn belül, lehetetlen küldetés. Ráadásul ma már nem is belső, hanem külső emigrációt kellene javasolnunk neki – ahogyan Kossuth 1850-ben, Károlyi 1920-ban, Nagy Ferenc 1947-ben szintén őrültséget csinált volna, ha odaáll a vérbírák elé.”