Szétveri az LMP a közös fellépést Orbán demokráciarombolása ellen, mégpedig úgy, hogy eltulajdonítja Gyurcsány koalícióelképzelését, és a Fidesz karaktergyilkos, hazug mítoszát szajkózva megkíséreli őt és a Chartát elszigetelve önmagát az alkotmányvédő szerepébe tornázni. Márpedig ez akkor is viszolyogtató, ha amúgy maximálisan egyet lehet érteni közleménye első felével.
„Sajnálatos, hogy Orbán Viktor hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt. Úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság megtámadása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna. Mindannyian tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság jogkörének csonkítása a jogállam lebontása felé tett lépés – és ha mindenképpen konkrét ügyhöz akarjuk kötni, akkor leginkább a magánnyugdíjpénztári befizetéseink lenyúlásáról szól.”
Annál kevésbé a másodikkal, amely nem áll másból, mint bizonyítatlan rágalmakból, amelyek jól illeszkednek a Fidesz évek óta folytatott propagandahadjárata által az agyakba vésett torzképbe a jogállamtipró Gyurcsányról.
„De nem közösködünk senkivel, aki kettős mércével mér, akinek csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét, aki maga is hozzájárult a jogállam tekintélyének leépüléséhez. Nem védjük együtt olyanokkal az Alkotmánybíróságot, akik a nekik nem tetsző AB-határozatok után szintén megpróbálták átírni az alkotmányt. Nem lehet a jogállam védelméért folytatott küzdelem kulcsszereplője olyan személy, aki pártcélokra használta a rendőrséget és a titkosszolgálatokat, jogszerű tüntetéseket oszlatott fel vagy akadályozott meg, aki alkotmányos kötelessége ellenére nem jelenik meg a parlamenti vizsgálóbizottságok előtt.”
Bele lehet gondolni egy pillanatra, mennyire más ez a politika, amely hazug rágalmazással, a Fidesz által kicsinált vetélytárs politikai elgondolását ellopva, őt magát ellehetetleníteni igyekezve kísérel meg nagyobb támogatottságot szerezni.
Vajon hol lehet felfedezni ilyen tisztességtelen módszereket a megmarkecolt, hágcsónak használt Gyurcsány fellépésében? Függetlenül attól, hogy azzal önmagában vannak-e - leginkább a hatékonyságát kérdésessé tevő - problémák.
2010. október 31., vasárnap
2010. október 29., péntek
Orbán leghasznosabb idiótái
Van ez a Ceglédi-probléma, ami a maga csendes, szívós módján sokat tett azért, hogy megtörténhessen az, ami pillanatnyilag épp a jogállam szétrúgása útján végrehajtott államcsínyként véteti észre magát az ilyesmi iránt érdeklődők körében. A Ceglédi-probléma lényege az, hogy minden éppen fordítva van, a lendületes panelgyurcsányozás óhatatlanul rettenetes hülyeségek magabiztos megállapítására sarkall ugyanis, függetlenül attól, hogy egyébiránt lenne-e bírálnivaló. Kell persze, mint jelen esetben, néhány lényegi mozzanat kifelejtése is a logikai láncolatból, de mindenekelőtt figyelmen kívül kell hagyni hozzá, hogy a jól kifejlesztett, káprázatosan hatásos segédmítosz, az orbáni ellenforradalom eredetmítosza - ami célirányosan taccsra tette nemcsak Gyurcsány személyét, hanem ennek származékaként a tisztánlátást is a tekintetben, hogy valójában mi a tét - szivacsosra áztatta Orbán hasznos idiótáinak agyvelejét, így öntudatosan, büszkén, önnön jó szándékukról és tisztánlátásukról meggyőződve szolgálhatják hosszú évek óta a fel nem ismert szükségszerűséget, a Főszakács szabadságellenes rendszerének felvirradását.
Vegyük először is a tényeket. Ceglédi megállapítja, hogy Gyurcsány a „saját, megosztó, az ország többsége által utált személyét, 'visszatérését' teszi a régóta óhajtott összefogás feltételévé. (...) Megsértődik, hogy őt ebből kihagyták, és dafke szervez még egy külön eseményt.”
Nem.
Gyurcsány, az elnyűhetetlen Rózsaszín Párduc, meglehet, valóban türelmetlen, mert javarészt a 21. század legsikeresebb lejárató propagandahadjáratának, kisebb részben saját ténykedésének és habitusának tulajdoníthatóan széles körben örvend utálatnak, elhibázza és ezért esélytelenül időzíti visszatérését - bár éppen csóválhatnák a fejüket a marketingszakemberek az alkotmányos puccsnak a jogállam hívei szempontjából igen szerencsétlen időzítésén is, ehh, várhatott volna még a Főszakács, nehéz hirtelen fölébrednie a káprázatokba szédült, magát szilárdan álló jogállamba képzelő társadalomnak. De ami a Rózsaszín Párducnak az ellenzék megosztásában játszott állítólagos szerepét illeti: miután szeptember elején vázolta a 89-es alaptörvény talaján állók koalíciójának elképzelését, az október 26-i sajnálatos eseményekre reagálva elsőként jelentette ki, hogy itt az idő a demokratikus erőknek az Alkotmánybíróság épületénél demonstrációt tartani. Valamivel később megjelent az LMP felhívása, amely erre szót sem vesztegetve november 3-ra jelentett be az Alkotmánybíróság épülete elé tüntetést a jogállam védelmében. Erre reagálva írta Gyurcsány azt, hogy nem kell megsértődni, ha az LMP mondta be először az időpontot, legyen az. Szerény nézetem szerint ezt nehéz másként értelmezni, mint nagyvonalú megoldást az LMP jó esetben tájékozatlan, rossz esetben Gyurcsány javaslatát szántszándékkal eltulajdonító lépésére.
Schiffer LMP-frakcióvezető következő mozdulatként a Klubrádióban és az ATV-ben kifejtette, hogy márpedig ők Gyurcsánnyal nem tüntetnek együtt a jogállam védelmében, mert az olyan lenne, „mint rókákkal demonstrálni egy baromfitelep megmentése érdekében”. Ezzel ki is vívta a Magyar Hírlap jogállami elkötelezettségéről híres publicistájának tetszését, Ceglédi ellenben nem találta említésre méltónak e mozzanatot, talán mert nem tudott róla - és bár véleményíróként roppant nevetségessé teszi magát, ha így van, ez még a jobbik eset. Mármint ahhoz képest, mintha szántszándékkal hallgatná el, bár felfoghatatlan, miképpen kerülte volna el a figyelmét.
Ha megemlíti, bajosan élcelődhetne imígyen: "másnap az úgynevezett Magyar Demokratikus Charta bejelentette, hogy ők bizony az LMP-s tüntetés előtt egy nappal szerveznek saját tüntetést, Gyurcsány Ferenc főszereplésével. A demokratáknak össze kell fogni? Nem egymással versengünk? Ismét csak: lószart, mama. Gyurcsány Ferenc megijedt, hogy az LMP és az épp általa folyamatosan támadott, 'hivatalos' MSZP talált szabad vegyértékeket, és kihagyják a buliból. Megijedt attól, hogy a demokraták nélküle fognak össze - erre ugyanis sose volt nagyobb esély."
Hanem felfogná talán, hogy a Schiffer által előállított helyzetre léphetett így a Charta, valóban - ám a fentiek okán némi joggal - kissé hülyét csinálva az LMP-ből, de elkerülve a konfliktust és a magyarázkodást, amivel csak a vizet hajtaná - kinek is a malmára? Mellesleg jutna ideje a publicistának eltöprengeni azon is, hogy mit fejez ki a Charta új helyszínválasztása a Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál. Szerintem jól fejtem meg, ha arra gondolok, ezzel 56 koalíciós örökségét, a modern magyar parlamentáris demokrácia első, pillanatnyi felvillanását választják politikai hagyományként, szembefordulva Orbán hazugságával, ami szerint a fülkeforradalom lenne 56 befejezése - bahh, a nemzettestvérek miniszterelnöke jó okkal kerülhette el messzire a Nagy Imréhez kötődő helyszíneket 23-án.
Schiffer az orbánista mítosz - amely szerint Gyurcsány a szemkilövető rendőrállam jogtiprásban tobzódó vezetője - leghatékonyabb apostola, aki legkésőbb 2006-ban, a Terror Házában Schmidt Máriával együtt szörnyülködve alapozta meg e hírnevét. Nem véletlen, hogy - engedjük meg, valamiféle harmadik utas békepolitika illúziójában tévelyegve - az LMP nem az orbánizmussal való szembefordulást, hanem de facto a csendestársi szerepet vállalja, Schiffer személy szerint legutóbb a rókás nyilatkozattal - haha, az ellenzék megosztása -, pártja pedig egyebek közt a Gyurcsány elleni kirakatpert előkészítő Gulyás-bizottságban buzgólkodván. Vajon ő és a hasonlóan fajsúlyos, a populista lendületben a par excellence jogállamtipró Lex Mal megszavazásával hitelesített, bár kétségkívül igyekvő Mesterházy lennének az erősödő jogállampárti baloldal meggyőző vezetői? Nem vitás, ettől függetlenül örvendetes az együttes fellépésük, ha van is némi bohózat jellege az említettek okán. Ám ha a demokráciáért fellépők megosztásának szerepéhez keres valakit, Ceglédi elemző megtalálhatta volna azt, aki maga baromfitelepezte világgá ebbéli szándékát.
Vanek úrral csak egyetérteni lehet.
Nehéz elhinni, hogy az LMP ezzel a kettősügynök-szereppel több támogatót nyer, mint amennyit veszít, de az egységes fellépést egészen biztosan sikerrel veri szét, miközben ugyanebben a közleményben megpróbálja eltulajdonítani Gyurcsány koalíciógondolatát: „Az LMP szervezi tehát azt a széles összefogást, amely egyesíti a jogállam védelmében a demokratikus erőket: baloldaliakat, mérsékelt konzervatívokat, liberálisokat és zöldeket.” Aha.
Van még a háttérben egy szereplő, akinek ugyancsak a segédmítoszhoz fűződő, sajátos intellektuális és politikai bakugrásokra alkalmat adó viszonya okán köszönhetünk sokat. Ő Sólyom, a láthatatlan elnök, aki tegnap láthatatlanul felsurrant a Várba, hogy a történelemkönyvekben majdan remélhetőleg "Korrepetálás a Sándor-palotában" címmel szereplő fejezet keretében láthatatlanul magyarázza el a láthatatlan alkotmányt némileg alulképzett utódának, természetesen eredménytelenül.
Dübörög az agyakban a mítosz, lassan oszlik a homály, épül a NER, fogy a levegő.
Vegyük először is a tényeket. Ceglédi megállapítja, hogy Gyurcsány a „saját, megosztó, az ország többsége által utált személyét, 'visszatérését' teszi a régóta óhajtott összefogás feltételévé. (...) Megsértődik, hogy őt ebből kihagyták, és dafke szervez még egy külön eseményt.”
Nem.
Gyurcsány, az elnyűhetetlen Rózsaszín Párduc, meglehet, valóban türelmetlen, mert javarészt a 21. század legsikeresebb lejárató propagandahadjáratának, kisebb részben saját ténykedésének és habitusának tulajdoníthatóan széles körben örvend utálatnak, elhibázza és ezért esélytelenül időzíti visszatérését - bár éppen csóválhatnák a fejüket a marketingszakemberek az alkotmányos puccsnak a jogállam hívei szempontjából igen szerencsétlen időzítésén is, ehh, várhatott volna még a Főszakács, nehéz hirtelen fölébrednie a káprázatokba szédült, magát szilárdan álló jogállamba képzelő társadalomnak. De ami a Rózsaszín Párducnak az ellenzék megosztásában játszott állítólagos szerepét illeti: miután szeptember elején vázolta a 89-es alaptörvény talaján állók koalíciójának elképzelését, az október 26-i sajnálatos eseményekre reagálva elsőként jelentette ki, hogy itt az idő a demokratikus erőknek az Alkotmánybíróság épületénél demonstrációt tartani. Valamivel később megjelent az LMP felhívása, amely erre szót sem vesztegetve november 3-ra jelentett be az Alkotmánybíróság épülete elé tüntetést a jogállam védelmében. Erre reagálva írta Gyurcsány azt, hogy nem kell megsértődni, ha az LMP mondta be először az időpontot, legyen az. Szerény nézetem szerint ezt nehéz másként értelmezni, mint nagyvonalú megoldást az LMP jó esetben tájékozatlan, rossz esetben Gyurcsány javaslatát szántszándékkal eltulajdonító lépésére.
Schiffer LMP-frakcióvezető következő mozdulatként a Klubrádióban és az ATV-ben kifejtette, hogy márpedig ők Gyurcsánnyal nem tüntetnek együtt a jogállam védelmében, mert az olyan lenne, „mint rókákkal demonstrálni egy baromfitelep megmentése érdekében”. Ezzel ki is vívta a Magyar Hírlap jogállami elkötelezettségéről híres publicistájának tetszését, Ceglédi ellenben nem találta említésre méltónak e mozzanatot, talán mert nem tudott róla - és bár véleményíróként roppant nevetségessé teszi magát, ha így van, ez még a jobbik eset. Mármint ahhoz képest, mintha szántszándékkal hallgatná el, bár felfoghatatlan, miképpen kerülte volna el a figyelmét.
Ha megemlíti, bajosan élcelődhetne imígyen: "másnap az úgynevezett Magyar Demokratikus Charta bejelentette, hogy ők bizony az LMP-s tüntetés előtt egy nappal szerveznek saját tüntetést, Gyurcsány Ferenc főszereplésével. A demokratáknak össze kell fogni? Nem egymással versengünk? Ismét csak: lószart, mama. Gyurcsány Ferenc megijedt, hogy az LMP és az épp általa folyamatosan támadott, 'hivatalos' MSZP talált szabad vegyértékeket, és kihagyják a buliból. Megijedt attól, hogy a demokraták nélküle fognak össze - erre ugyanis sose volt nagyobb esély."
Hanem felfogná talán, hogy a Schiffer által előállított helyzetre léphetett így a Charta, valóban - ám a fentiek okán némi joggal - kissé hülyét csinálva az LMP-ből, de elkerülve a konfliktust és a magyarázkodást, amivel csak a vizet hajtaná - kinek is a malmára? Mellesleg jutna ideje a publicistának eltöprengeni azon is, hogy mit fejez ki a Charta új helyszínválasztása a Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál. Szerintem jól fejtem meg, ha arra gondolok, ezzel 56 koalíciós örökségét, a modern magyar parlamentáris demokrácia első, pillanatnyi felvillanását választják politikai hagyományként, szembefordulva Orbán hazugságával, ami szerint a fülkeforradalom lenne 56 befejezése - bahh, a nemzettestvérek miniszterelnöke jó okkal kerülhette el messzire a Nagy Imréhez kötődő helyszíneket 23-án.
Schiffer az orbánista mítosz - amely szerint Gyurcsány a szemkilövető rendőrállam jogtiprásban tobzódó vezetője - leghatékonyabb apostola, aki legkésőbb 2006-ban, a Terror Házában Schmidt Máriával együtt szörnyülködve alapozta meg e hírnevét. Nem véletlen, hogy - engedjük meg, valamiféle harmadik utas békepolitika illúziójában tévelyegve - az LMP nem az orbánizmussal való szembefordulást, hanem de facto a csendestársi szerepet vállalja, Schiffer személy szerint legutóbb a rókás nyilatkozattal - haha, az ellenzék megosztása -, pártja pedig egyebek közt a Gyurcsány elleni kirakatpert előkészítő Gulyás-bizottságban buzgólkodván. Vajon ő és a hasonlóan fajsúlyos, a populista lendületben a par excellence jogállamtipró Lex Mal megszavazásával hitelesített, bár kétségkívül igyekvő Mesterházy lennének az erősödő jogállampárti baloldal meggyőző vezetői? Nem vitás, ettől függetlenül örvendetes az együttes fellépésük, ha van is némi bohózat jellege az említettek okán. Ám ha a demokráciáért fellépők megosztásának szerepéhez keres valakit, Ceglédi elemző megtalálhatta volna azt, aki maga baromfitelepezte világgá ebbéli szándékát.
Vanek úrral csak egyetérteni lehet.
Nehéz elhinni, hogy az LMP ezzel a kettősügynök-szereppel több támogatót nyer, mint amennyit veszít, de az egységes fellépést egészen biztosan sikerrel veri szét, miközben ugyanebben a közleményben megpróbálja eltulajdonítani Gyurcsány koalíciógondolatát: „Az LMP szervezi tehát azt a széles összefogást, amely egyesíti a jogállam védelmében a demokratikus erőket: baloldaliakat, mérsékelt konzervatívokat, liberálisokat és zöldeket.” Aha.
Van még a háttérben egy szereplő, akinek ugyancsak a segédmítoszhoz fűződő, sajátos intellektuális és politikai bakugrásokra alkalmat adó viszonya okán köszönhetünk sokat. Ő Sólyom, a láthatatlan elnök, aki tegnap láthatatlanul felsurrant a Várba, hogy a történelemkönyvekben majdan remélhetőleg "Korrepetálás a Sándor-palotában" címmel szereplő fejezet keretében láthatatlanul magyarázza el a láthatatlan alkotmányt némileg alulképzett utódának, természetesen eredménytelenül.
Dübörög az agyakban a mítosz, lassan oszlik a homály, épül a NER, fogy a levegő.
2010. október 26., kedd
98 százalékos puccs
Megvolt már a hatalomátvétel korábban persze, de ma újabb mérföldkőhöz érkezett az Orbán-rezsim a jogállam szétverésében és egyeduralma megszilárdításában. Újabb jele tapasztalható annak is, mintha a teljhatalmú Orbán magabiztossága mögött rettegés rejlene.
„A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezte az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság kedden megsemmisített, változatlan tartalommal javasolja újra elfogadni a parlamentnek.”
Lázár frakcióvezető azt mondta ugyan, hogy az alkotmánybíróság jogainak és a népszavazás lehetőségeinek szűkítéséről szóló előterjesztésekről egyeztetett Orbánnal, aki "tökéletesen egyetértett" a javaslatokkal, de aligha a frakcióvezető találta ki szorgos, gazdája kegyeit kereső mamelukként ezt a húzást. Inkább a hatalmi arrogancia kóros fölerősödése, az ellenállásra a vasmarok azonnali szorításával reagáló vacak despota rajzolódik ki emögött, akkkor is, ha éppen a villámgyors reakcióból kiolvashatóan előre számoltak ezzel a lehetőséggel. És ez nem önmagában ijesztő, hanem a kilátások miatt, amit a közeljövőre nézve jelent. A tízmilliárdos "Terrorelhárító Központot" pillanatok alatt létrehozó, titkos útvonalakon kampányhelyszínekre utazó, a Kossuth téren fakó hangon rikácsoló Főszakács az ellenállástól, az akarata elé gördített akadályoktól és végső soron a kudarctól patologikusn rettegő figura benyomását kelti, ami teljhatalommal párosulva gyászos jövőt sejtet. Miért kell nekünk egy hatalommániákus, beteg személyiség őrületével a nyakunkban élnünk? Hagyjanak békén, szabad akarok lenni.
Volt öt perc, amíg fellélegeztem, amikor megérkezett a hír az alkotmánybíróság döntéséről. Örültem, és azon morfondíroztam, vajon mi lehet mögötte, netán bizonyítani akarja-e a megtépázott tekintélyű testület a függetlenségét - de mire idáig jutottam, már le is csapott Lázár a pöröllyel, ami megszüntetné persze a lehetőségét a magánnyugdíjpénztárakról szóló szavazásnak is.
Várakozásom szerint a közvélemény figyelmesebb és a Főszakács villámháborúját kritikusan és meglehetős kétségbeeséssel figyelő részében ez az eddigieknél is hevesebb reakciókat fog kiváltani - ami éppúgy pusztába kiáltott szó lesz, hallhatatlan sikoly -, a tágabb közönségben pedig ugyanúgy kevéssé, ahogyan az eddigi, amúgy hasonlóan vérlázító és igen hatékony börtönépítési munkálatok sem.
*
„A Fidesz vezetése már hétfőn este tudott arról, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találja az kormány egyik első intézkedését, amely visszamenőleg adóztatta meg 98 százalékkal a közszolgák 2 millió forint feletti végkielégítéseit.
Az Index információi szerint a keddi AB-bejelentés miatt előálló helyzetet a frakcióelnökség hétfői ülésén tárgyalták, ahol Lázár János frakcióvezető ismertette a döntést.
Lázár a frakcióelnökség előtt ismertette a külföldön tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, aki – tekintettel arra, hogy a költségvetés számára létfontosságú, a magánnyugdíjpénztárakat érintő parlamenti döntés is a testülethez kerül – az AB döntési jogköreinek szűkítését jelölte meg válaszlépésként. Információink szerint a frakcióelnökség lényegében tájékoztatást kapott a tervezett lépésekről, az ügyben vita nem volt.”
Remek.
Remélem, az LMP november 3-i tüntetését sikerül összehozni, és ott lesz mindenki, akkor is, ha Gyurcsány mondta be előbb, hogy le kellene ülniük a demokratikus pártoknak és közéleti szereplőknek megbeszélni egy demonstrációt az AB épülete elé.
Vajon lesz-e elég erő ebben a felháborodásban? Félő, hogy nem - de ha leveri a kis lázadást a Főszakács, lehet belőle még nagyobb harag. Vagy félelem.
„A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezte az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság kedden megsemmisített, változatlan tartalommal javasolja újra elfogadni a parlamentnek.”
Lázár frakcióvezető azt mondta ugyan, hogy az alkotmánybíróság jogainak és a népszavazás lehetőségeinek szűkítéséről szóló előterjesztésekről egyeztetett Orbánnal, aki "tökéletesen egyetértett" a javaslatokkal, de aligha a frakcióvezető találta ki szorgos, gazdája kegyeit kereső mamelukként ezt a húzást. Inkább a hatalmi arrogancia kóros fölerősödése, az ellenállásra a vasmarok azonnali szorításával reagáló vacak despota rajzolódik ki emögött, akkkor is, ha éppen a villámgyors reakcióból kiolvashatóan előre számoltak ezzel a lehetőséggel. És ez nem önmagában ijesztő, hanem a kilátások miatt, amit a közeljövőre nézve jelent. A tízmilliárdos "Terrorelhárító Központot" pillanatok alatt létrehozó, titkos útvonalakon kampányhelyszínekre utazó, a Kossuth téren fakó hangon rikácsoló Főszakács az ellenállástól, az akarata elé gördített akadályoktól és végső soron a kudarctól patologikusn rettegő figura benyomását kelti, ami teljhatalommal párosulva gyászos jövőt sejtet. Miért kell nekünk egy hatalommániákus, beteg személyiség őrületével a nyakunkban élnünk? Hagyjanak békén, szabad akarok lenni.
Volt öt perc, amíg fellélegeztem, amikor megérkezett a hír az alkotmánybíróság döntéséről. Örültem, és azon morfondíroztam, vajon mi lehet mögötte, netán bizonyítani akarja-e a megtépázott tekintélyű testület a függetlenségét - de mire idáig jutottam, már le is csapott Lázár a pöröllyel, ami megszüntetné persze a lehetőségét a magánnyugdíjpénztárakról szóló szavazásnak is.
Várakozásom szerint a közvélemény figyelmesebb és a Főszakács villámháborúját kritikusan és meglehetős kétségbeeséssel figyelő részében ez az eddigieknél is hevesebb reakciókat fog kiváltani - ami éppúgy pusztába kiáltott szó lesz, hallhatatlan sikoly -, a tágabb közönségben pedig ugyanúgy kevéssé, ahogyan az eddigi, amúgy hasonlóan vérlázító és igen hatékony börtönépítési munkálatok sem.
*
„A Fidesz vezetése már hétfőn este tudott arról, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találja az kormány egyik első intézkedését, amely visszamenőleg adóztatta meg 98 százalékkal a közszolgák 2 millió forint feletti végkielégítéseit.
Az Index információi szerint a keddi AB-bejelentés miatt előálló helyzetet a frakcióelnökség hétfői ülésén tárgyalták, ahol Lázár János frakcióvezető ismertette a döntést.
Lázár a frakcióelnökség előtt ismertette a külföldön tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, aki – tekintettel arra, hogy a költségvetés számára létfontosságú, a magánnyugdíjpénztárakat érintő parlamenti döntés is a testülethez kerül – az AB döntési jogköreinek szűkítését jelölte meg válaszlépésként. Információink szerint a frakcióelnökség lényegében tájékoztatást kapott a tervezett lépésekről, az ügyben vita nem volt.”
Remek.
Remélem, az LMP november 3-i tüntetését sikerül összehozni, és ott lesz mindenki, akkor is, ha Gyurcsány mondta be előbb, hogy le kellene ülniük a demokratikus pártoknak és közéleti szereplőknek megbeszélni egy demonstrációt az AB épülete elé.
Vajon lesz-e elég erő ebben a felháborodásban? Félő, hogy nem - de ha leveri a kis lázadást a Főszakács, lehet belőle még nagyobb harag. Vagy félelem.
2010. október 23., szombat
Lesz magyar Hodorkovszkij, avagy a nemzettestvérek kitagadása
Csendes, családias ünnep zajlott le ma, maffiafenyegetéssel. Megtudhattuk, hogy nemhiába dolgozik éjt nappallá téve Balsai megbízott: annak az embernek, aki volt elég botor ahhoz, hogy felmossa a tévéstúdiót Orbán Viktorral, évekig miniszterelnök legyen, és nem átall még mindig arról ábrándozni, hogy Magyarországon a nemzeti kollaboránsok rendszere helyett alkotmányos jogállam is lehetne, sőt, ezt politikai célként fogalmazza meg, lakolnia kell. Mégpedig – amint ezt a választások óta eltelt hónapok szorgos előkészítő munkájából tudhatjuk, mondhatni, fel vagyunk készítve rá, hogy mérsékelt érdeklődés mellett természetesként vegyük majd tudomásul – a fideszes segédmítoszok közül a leghatásvadászabb, a rendőrös-szemkilövetős terrorállam negatív hőseként.
„Négy éve még ezen a napon az akkori hatalom rohamrendőrökkel verette, lovasrendőrök kardlapjaival ütlegelte, vízágyúval és gumilövedékkel lövette a békés nagygyűlésen résztvevőket. De mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell - jósolta a miniszterelnök, aki erre ismét nagy tapsot kapott.”
Készítik a cellát a magyar Hodorkovszkijnak. Ha oda kerül, mert ezt rendelte meg a miniszterelnök, hogy kiiktassa mégoly eszköztelen politikai ellenfelét, az ügyészség és a bíróság pedig készségesen eleget tesz a feladatnak, akkor valóban végérvényesen befellegzett a magyar jogállamnak, vagyis a szabadságnak.
*
Volt másik szép része is a Wass Albert-es giccs és a történelemhamisítás méltó egyvelegére épülő kormányfői beszédnek. „A nemzet igent mondott arra, hogy országunkban mindennek meg kell változnia, az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a médiának, a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek. Mindennek, ami emberellenes és nemzetellenes, ami észellenes, erkölcsellenes, mindennek, ami életellenes” – mondta a Főszakács, aki a jelek szerint súlyos tévedésben van önnön szerepét illetően, amennyiben tulajdonosnak képzeli magát, holott csak alkalmazott, akinek semmi ilyesmire nem szólt a megbízatása, ami persze immáron csak elvi jelentőségű tény, de megemlítendő. És a nagy lendületben hozzátette azt is, talán mert a házmesterszálláson érezte magát: „az adózásnak és a nemzettestvérek kitagadásának is”.
Igen, az adózásnak és a nemzettestvérek kitagadásának. E lenyűgözően leleményes párosítás utóbbi tagja bizonyára elnyeri majd a különféle politikai elemzők tetszését, ha úgy találják, a közönség szélsőjobbos hajlandóságú részének szólt, milyen ügyes, ezzel majd lekenyerezi őket. Valami feltűnhetett azért a Fidesz háza táján ez ügyben, mert a párt honlapján kiretusálták a nemzetvezető beszédéből ezt a részletet. Finomítottak továbbá azon az elemen is, ahol politikai ellenfelei tömlöcbe zárásáról rendelkezett, ez a fidesz.hu verziójában már így hangzik: „bízunk benne, hogy az akkori hatalmasok ott lesznek, ahol lenniük kell”.
Pedig tökéletes párt képezne a két kijelentés, ha úgy fogjuk fel, hogy Bakonyi és Gyurcsány nemzettestvérek kitagadásáról van szó. Mármint persze a nemzet minden tagját megillető jogokból.
„Négy éve még ezen a napon az akkori hatalom rohamrendőrökkel verette, lovasrendőrök kardlapjaival ütlegelte, vízágyúval és gumilövedékkel lövette a békés nagygyűlésen résztvevőket. De mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell - jósolta a miniszterelnök, aki erre ismét nagy tapsot kapott.”
Készítik a cellát a magyar Hodorkovszkijnak. Ha oda kerül, mert ezt rendelte meg a miniszterelnök, hogy kiiktassa mégoly eszköztelen politikai ellenfelét, az ügyészség és a bíróság pedig készségesen eleget tesz a feladatnak, akkor valóban végérvényesen befellegzett a magyar jogállamnak, vagyis a szabadságnak.
*
Volt másik szép része is a Wass Albert-es giccs és a történelemhamisítás méltó egyvelegére épülő kormányfői beszédnek. „A nemzet igent mondott arra, hogy országunkban mindennek meg kell változnia, az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a médiának, a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek. Mindennek, ami emberellenes és nemzetellenes, ami észellenes, erkölcsellenes, mindennek, ami életellenes” – mondta a Főszakács, aki a jelek szerint súlyos tévedésben van önnön szerepét illetően, amennyiben tulajdonosnak képzeli magát, holott csak alkalmazott, akinek semmi ilyesmire nem szólt a megbízatása, ami persze immáron csak elvi jelentőségű tény, de megemlítendő. És a nagy lendületben hozzátette azt is, talán mert a házmesterszálláson érezte magát: „az adózásnak és a nemzettestvérek kitagadásának is”.
Igen, az adózásnak és a nemzettestvérek kitagadásának. E lenyűgözően leleményes párosítás utóbbi tagja bizonyára elnyeri majd a különféle politikai elemzők tetszését, ha úgy találják, a közönség szélsőjobbos hajlandóságú részének szólt, milyen ügyes, ezzel majd lekenyerezi őket. Valami feltűnhetett azért a Fidesz háza táján ez ügyben, mert a párt honlapján kiretusálták a nemzetvezető beszédéből ezt a részletet. Finomítottak továbbá azon az elemen is, ahol politikai ellenfelei tömlöcbe zárásáról rendelkezett, ez a fidesz.hu verziójában már így hangzik: „bízunk benne, hogy az akkori hatalmasok ott lesznek, ahol lenniük kell”.
Pedig tökéletes párt képezne a két kijelentés, ha úgy fogjuk fel, hogy Bakonyi és Gyurcsány nemzettestvérek kitagadásáról van szó. Mármint persze a nemzet minden tagját megillető jogokból.
2010. október 21., csütörtök
Ha Orbán börtönbe vetteti Gyurcsányt
„...olyan tökéletes karaktergyilkosság történt, ami párját ritkítja a machiavellista rágalmazástechnika több évszázados történetében is.”
Veled is megtörténhet. Hiába kétségbeejtő a nyilvánvaló szándék és a nyilvánvaló jogtiprás, amely akkor is az, ha Gyurcsány végül nem kerül börtönbe, nincs ellenállás. Pedig napnál világosabb, hogy az éveken át folytatott karaktergyilkos gyűlöletkampánnyal jól trágyázott talajba hullik Balsai megbízott és a Gulyás-bizottság buzgólkodásának magva, és ha minden jól megy, beteljesülhet Orbán bosszúvágya. Hihetetlen szinte, de jelen állás szerint könnyen megtörténhet ez itt, Európa közepén. Orbán túszai lettünk mindannyian.
Mindegy, józan ésszel - a gyűlöletet és a rágalmazást, az ennek hipnotikus bűvöletéből szabadulni képtelen, vagy éppen számításból kiszolgáló, szédületesen kiterjedt slepp ténykedését leszámítva - miképpen lehetne mérlegelni Gyurcsány alakját és teljesítményét. Van mit bírálni rajta akkor is, ha amúgy igazi demokrata és a nyugatias jogállam elszánt híve, ami ritka kincs e honban - például le kellett volna mondania legkésőbb akkor, amikor világossá vált, hogy az MSZP-n nem tudja keresztülvinni az egészségügyi reformot -, de a hibáinak semmi köze ahhoz, hogy a jelek szerint szabályszerű koncepciós per készül ellene. És bár ennek, ugyancsak józan ésszel szemlélve, nem lehet más magyarázata, mint Orbán bosszúvágya a tévévitáért és a 2006-os vereségéért - meg az a vonása, hogy biztosra megy, és így egyetlen számottevő politikai ellenfelét likvidálnia kell -, félelmetes, mennyire nem ismeri fel a magyar közönség, mi zajlik a szeme láttára. Vagy, ha fölismeri is, milyen közönnyel reagál rá.
Pedig Virág elvtárs elemében érezheti magát, ha megtörténhet, hogy előbb a Mal-vezért jelöli ki bűnösnek mindenféle vizsgálat és bizonyíték nélkül a miniszterelnöki tisztet viselő Főszakács, azután pedig a Gyurcsány elleni kész ítélethez kerestetheti a tényállást - amit megfelelő helyre kinevezett emberei szorgos munkával meg is fognak találni.
„A magyar jogállamot egész sor csapás érte az elmúlt hónapokban. A jogállam lebontásának első fázisa a plurális közjogi rendszer fékeinek és ellensúlyainak kiküszöbölése, monolit rendszerré való átalakítása volt május és október között, és a jelek szerint teljes sikerrel járt. A második fázis a gazdasági alkotmányosság [felszámolása], amelynek a magánnyugdíjpénztári tagdíjak konfiskálása és a különadók kivetése az első lépései. A harmadik, legsúlyosabb fázis a politikai ellenfél ügyészi-bírói úton történő kiiktatása és politikai megsemmisítése lenne. A kétharmados többség tette lehetővé, hogy a többi hatalmi ágat, köztük az alkotmánybíróságot is a kormány ellenőrzése alá vonják, ennek alapján lehet átalakítani a választási rendszert és véglegesen a Fidesz ellenőrzése alá vonni az ügyészséget: így függ össze az első, a második és harmadik fázis, ha minden Orbán terve szerint működik.”
Pontosan. Már nem az a kérdés, hogy a csapdában vergődünk-e, hanem az, hogy erre miképpen válaszoljunk. Lehet - annak, aki megteheti - emigrálni, lehet beláthatatlan időre szólóan szélmalomharcra fordítani jobb sorsra érdemes életünket az elviselhetetlen közállapotokkal küzdve, a kiszolgálóktól, alkalmazkodóktól és lelkesedőktől undorodva. Vagy lehet távolabbra helyezni mindezt önmagunktól: látni, ahogyan a történelem újabb sötét fordulata sodor magával bennünket, akik valaha azt képzeltük, szerencsések vagyunk, hogy az életünk olyan korszakban zajlik, amit 1989 határozott meg.
Veled is megtörténhet. Hiába kétségbeejtő a nyilvánvaló szándék és a nyilvánvaló jogtiprás, amely akkor is az, ha Gyurcsány végül nem kerül börtönbe, nincs ellenállás. Pedig napnál világosabb, hogy az éveken át folytatott karaktergyilkos gyűlöletkampánnyal jól trágyázott talajba hullik Balsai megbízott és a Gulyás-bizottság buzgólkodásának magva, és ha minden jól megy, beteljesülhet Orbán bosszúvágya. Hihetetlen szinte, de jelen állás szerint könnyen megtörténhet ez itt, Európa közepén. Orbán túszai lettünk mindannyian.
Mindegy, józan ésszel - a gyűlöletet és a rágalmazást, az ennek hipnotikus bűvöletéből szabadulni képtelen, vagy éppen számításból kiszolgáló, szédületesen kiterjedt slepp ténykedését leszámítva - miképpen lehetne mérlegelni Gyurcsány alakját és teljesítményét. Van mit bírálni rajta akkor is, ha amúgy igazi demokrata és a nyugatias jogállam elszánt híve, ami ritka kincs e honban - például le kellett volna mondania legkésőbb akkor, amikor világossá vált, hogy az MSZP-n nem tudja keresztülvinni az egészségügyi reformot -, de a hibáinak semmi köze ahhoz, hogy a jelek szerint szabályszerű koncepciós per készül ellene. És bár ennek, ugyancsak józan ésszel szemlélve, nem lehet más magyarázata, mint Orbán bosszúvágya a tévévitáért és a 2006-os vereségéért - meg az a vonása, hogy biztosra megy, és így egyetlen számottevő politikai ellenfelét likvidálnia kell -, félelmetes, mennyire nem ismeri fel a magyar közönség, mi zajlik a szeme láttára. Vagy, ha fölismeri is, milyen közönnyel reagál rá.
Pedig Virág elvtárs elemében érezheti magát, ha megtörténhet, hogy előbb a Mal-vezért jelöli ki bűnösnek mindenféle vizsgálat és bizonyíték nélkül a miniszterelnöki tisztet viselő Főszakács, azután pedig a Gyurcsány elleni kész ítélethez kerestetheti a tényállást - amit megfelelő helyre kinevezett emberei szorgos munkával meg is fognak találni.
„A magyar jogállamot egész sor csapás érte az elmúlt hónapokban. A jogállam lebontásának első fázisa a plurális közjogi rendszer fékeinek és ellensúlyainak kiküszöbölése, monolit rendszerré való átalakítása volt május és október között, és a jelek szerint teljes sikerrel járt. A második fázis a gazdasági alkotmányosság [felszámolása], amelynek a magánnyugdíjpénztári tagdíjak konfiskálása és a különadók kivetése az első lépései. A harmadik, legsúlyosabb fázis a politikai ellenfél ügyészi-bírói úton történő kiiktatása és politikai megsemmisítése lenne. A kétharmados többség tette lehetővé, hogy a többi hatalmi ágat, köztük az alkotmánybíróságot is a kormány ellenőrzése alá vonják, ennek alapján lehet átalakítani a választási rendszert és véglegesen a Fidesz ellenőrzése alá vonni az ügyészséget: így függ össze az első, a második és harmadik fázis, ha minden Orbán terve szerint működik.”
Pontosan. Már nem az a kérdés, hogy a csapdában vergődünk-e, hanem az, hogy erre miképpen válaszoljunk. Lehet - annak, aki megteheti - emigrálni, lehet beláthatatlan időre szólóan szélmalomharcra fordítani jobb sorsra érdemes életünket az elviselhetetlen közállapotokkal küzdve, a kiszolgálóktól, alkalmazkodóktól és lelkesedőktől undorodva. Vagy lehet távolabbra helyezni mindezt önmagunktól: látni, ahogyan a történelem újabb sötét fordulata sodor magával bennünket, akik valaha azt képzeltük, szerencsések vagyunk, hogy az életünk olyan korszakban zajlik, amit 1989 határozott meg.
2010. október 16., szombat
Orbán, a kommunista és a nyugdíjvédelmi pénz
Látszott persze, hogy romlik a helyzet és le fog omlani a tartószerkezet, aminek számtalan oka van, összefoglalólag leginkább a társadalom képtelensége arra, hogy természetes lételemévé tegye és a maga javára fordítsa a liberális demokrácia elegáns, bonyolult kultúráját, amely a szabadságot védi – de amíg meg nem történt, titkon lehetett reménykedni, ha semmi nem szólt is emellett.
Mára végleg világossá vált, hogy nincs miben. Vörösiszaptól sáros gumicsizmájában Derelye főszakács, a weimari modell legnagyobb magyar lízingelője gyorsuló lendülettel, vérszemet kapott mamelukjai handabandázásától és botor népe lelkesedésétől övezve üti szét mindazt, ami az európai jogállam látszatát keltette e honban.
Itt reked mindenki ebben a csapdában, Orbán és a mamelukok túszaként, megfosztva a jogaitól, a nyugdíjpénztári befizetésétől, a cégétől és zusammen annak a lehetőségétől, hogy - amint ez húsz éven át lehetséges volt ebben az országban - a maga kezében tartsa az életét, függetlenül a politikai erőviszonyok alakulásától. Vége a szabadságnak ott, ahol aközött lehet választani, hogy küzdeni kelljen érte, vagy lelépni.
Unalmas már, pedig hátborzongató, ahogyan napról napra teljesedik be a lidércnyomás. Röhögni lehetne rajta, ha nem lenne kétségbeejtő. Vajon miért nem emlegeti senki Weimart? Pedig a minta ugyanaz: demokratikus választásokkal hatalomra jutó antidemokratikus vezérpárt, amely a meggyengült alkotmányos jogállam szerkezetét könnyed, gyors csapásokkal semmisíti meg. Tömeggyilkosság talán nem lesz a vége, de semmi jót nem ígér.
Az ember, aki mindenkinél ügyesebben figurázza ki a komcsikat.
Van egy kép, a magánynyugdíjpénztárak konferenciáján készült, ahol az összejövetel eredeti napirendjébe belezavart a Főszakács bejelentése arról, hogy eltérítik a pénztárakhoz továbbutalandó járulékbefizetéseket. Szomorúan és döbbenten néz mindenki.
Ma pedig, miután mérsékelt közfigyelmet keltve elmagyarázták néhányan, hogy ez nem más, mint szemérmetlen lopás, amely nem mellesleg ellehetetleníti a nyugdíjpénztárakat, és ennek folytán az eddig javarészt általuk vásárolt magyar állampapírokon nyugvó államadósságfinanszírozást, Szijjártó szóvivő bejelentette, hogy „nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak” nevezte ki a kormányfő Selmeczi "Kifli" Gabriellát, aki vizsgálatot indít, hogy „kiderüljön, mekkora kár érte a magánnyugdíjpénztárakba befizetőket”.
Itt lehet eldönteni, hogy röhög, dühöng vagy kétségbeesik-e, aki mindezt kénytelen végignézni. Vagy, ha nem akar agyvérzést kapni, emigrál. Már ha teheti.
Pont akkora kár érte őket, amekkorát a kormány okozott azzal, hogy elvette a befizetéseiket és tönkreteszi a pénztárakat, amelyek így nem tudják hozammal forgatni tagjaik befizetéseit.
Ha a maffia védelmi pénzt kér, legalább megmarad az üzlet, hogy lehessen fizetni. Különben szétverik a berendezést, és akkor nézhet a tulajdonos ugyanúgy, mint ha békésen leperkálja nekik az összeget.
Itt nem marad meg az üzlet. És az egészhez még annyi bátorság sem kell. Pusztán nyers cinizmus, amely joggal bízhat abban, hogy a részletekkel nem bajlódó néppel meg lehet etetni még ezt a hajmeresztő hazugságot is. Persze megígérték azt is, hogy aki visszalép az állami rendszerbe, annak megtérítik a veszteségeit. Vajon hogyan? Ki számolja ki, mennyi lesz az? És mi a garancia rá? Nem kellene szerződést kötni róla, miután előbb megszerezték az érintettek hozzájárulását a nagyszabású akcióhoz?
Közepes jelentőségű epizód a rémálmok fővárosából.
Mára végleg világossá vált, hogy nincs miben. Vörösiszaptól sáros gumicsizmájában Derelye főszakács, a weimari modell legnagyobb magyar lízingelője gyorsuló lendülettel, vérszemet kapott mamelukjai handabandázásától és botor népe lelkesedésétől övezve üti szét mindazt, ami az európai jogállam látszatát keltette e honban.
Itt reked mindenki ebben a csapdában, Orbán és a mamelukok túszaként, megfosztva a jogaitól, a nyugdíjpénztári befizetésétől, a cégétől és zusammen annak a lehetőségétől, hogy - amint ez húsz éven át lehetséges volt ebben az országban - a maga kezében tartsa az életét, függetlenül a politikai erőviszonyok alakulásától. Vége a szabadságnak ott, ahol aközött lehet választani, hogy küzdeni kelljen érte, vagy lelépni.
Unalmas már, pedig hátborzongató, ahogyan napról napra teljesedik be a lidércnyomás. Röhögni lehetne rajta, ha nem lenne kétségbeejtő. Vajon miért nem emlegeti senki Weimart? Pedig a minta ugyanaz: demokratikus választásokkal hatalomra jutó antidemokratikus vezérpárt, amely a meggyengült alkotmányos jogállam szerkezetét könnyed, gyors csapásokkal semmisíti meg. Tömeggyilkosság talán nem lesz a vége, de semmi jót nem ígér.
Az ember, aki mindenkinél ügyesebben figurázza ki a komcsikat.
Van egy kép, a magánynyugdíjpénztárak konferenciáján készült, ahol az összejövetel eredeti napirendjébe belezavart a Főszakács bejelentése arról, hogy eltérítik a pénztárakhoz továbbutalandó járulékbefizetéseket. Szomorúan és döbbenten néz mindenki.
Ma pedig, miután mérsékelt közfigyelmet keltve elmagyarázták néhányan, hogy ez nem más, mint szemérmetlen lopás, amely nem mellesleg ellehetetleníti a nyugdíjpénztárakat, és ennek folytán az eddig javarészt általuk vásárolt magyar állampapírokon nyugvó államadósságfinanszírozást, Szijjártó szóvivő bejelentette, hogy „nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak” nevezte ki a kormányfő Selmeczi "Kifli" Gabriellát, aki vizsgálatot indít, hogy „kiderüljön, mekkora kár érte a magánnyugdíjpénztárakba befizetőket”.
Itt lehet eldönteni, hogy röhög, dühöng vagy kétségbeesik-e, aki mindezt kénytelen végignézni. Vagy, ha nem akar agyvérzést kapni, emigrál. Már ha teheti.
Pont akkora kár érte őket, amekkorát a kormány okozott azzal, hogy elvette a befizetéseiket és tönkreteszi a pénztárakat, amelyek így nem tudják hozammal forgatni tagjaik befizetéseit.
Ha a maffia védelmi pénzt kér, legalább megmarad az üzlet, hogy lehessen fizetni. Különben szétverik a berendezést, és akkor nézhet a tulajdonos ugyanúgy, mint ha békésen leperkálja nekik az összeget.
Itt nem marad meg az üzlet. És az egészhez még annyi bátorság sem kell. Pusztán nyers cinizmus, amely joggal bízhat abban, hogy a részletekkel nem bajlódó néppel meg lehet etetni még ezt a hajmeresztő hazugságot is. Persze megígérték azt is, hogy aki visszalép az állami rendszerbe, annak megtérítik a veszteségeit. Vajon hogyan? Ki számolja ki, mennyi lesz az? És mi a garancia rá? Nem kellene szerződést kötni róla, miután előbb megszerezték az érintettek hozzájárulását a nagyszabású akcióhoz?
Közepes jelentőségű epizód a rémálmok fővárosából.
Nincs egyebem, csak a remény
nyugdíjas | 2010. október 15. | 08:09:25
Már csak 380 évig kell nyírnunk a gyepet.
Már csak 380 évig kell nyírnunk a gyepet.
2010. október 11., hétfő
Orbán államosít. De mi a közérdek?
Őrizetbe vették, közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják a Mal Zrt. vezérigazgatóját. Ha nem bontotta volna le a jogállamot a Fidesz, ez nem feltétlenül lenne nyugtalanító hír. Nem sejlene vérlázító, alkotmányellenes populizmus és önkény mögötte.
Így viszont az sejlik.
Orbán szerint „alapos okunk van feltételezni”, hogy voltak, akik tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, de ezt magánérdekből elmismásolták, bagatellizálták - jelentette ki a parlamentben, miután legelső helyszíni szemléje óta hangoztatja, hogy nem természeti katasztrófa, hanem emberi mulasztás okozta a vörösiszap kiömlését. Lehet ilyen sejtés, egyet is lehet vele akár érteni, de a bizonyítást meg kellene várni, mielőtt vezéri és kancellári ujjunkat vádlón kinyújtanánk a tulajdonosokra, föl sem vetve, hogy a katasztrófa napjaiban Kolontáron és környékén hisztiző és pattogó államtitkárunk keze van abban, hogy a tározót két héttel korábban ellenőrző felügyelet élén ekkor már fideszes kinevezett állt. Vagy hogy a Mal a jelek szerint minden szabályt betartott, legalábbis eddig nem derült fény ennek ellenkezőjére. Sőt. Döntő jelentőségűnek bizonyulhat, hogy a vállalat megvásárlásakor nem tájékoztatták őket annak a földtani vizsgálatnak az eredményéről, ami szerint a tározó alatti talaj nem biztonságos. Nem ejt ki a száján a Főszakács semmit, ami arra utalna, tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmének elvét és tudja, ilyen esetben ezer és ezer tényre derülhet még fény, amelyekből bonyolult kép áll majd össze arról, hogyan oszlik meg a felelősség a gát leomlásáért.
"Mindenekelőtt azok fizessenek, akik a károkat okozták. A kormány megtette a Mal Zrt. zár alá vételéhez szükséges lépéseket”, mert „ahol az ember által előidézhető katasztrófa veszélye fennáll, az államnak a közérdeket a magánérdekkel szemben érvényesíteni elsődleges kötelessége” - jelentette be ehelyett, leszögezve: nincs esély arra, hogy akár a cégvagyont, akár a magánvagyont kivonhassák a kártérítési felelősség alól, nincs olyan "pontja a világnak, ahol biztonságban lehetne a jogellenesen kivont bármilyen vagyontárgy, ebben önök biztosak lehetnek".
De honnan tudja, hogy a cég a felelős? És amíg nem tudja, mi szolgáltat jogalapot a zároláshoz?
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
Ez van a jelenleg még érvényes alkotmányban. Persze a zár alá vevés stb. biztosan kimagyarázható formailag – mert noha a prejudikált kártérítési felelősség összekapcsolása a cég vagyonának kimenthetetlenségével de facto kisajátítást jelent, a teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mintha ez esetben elmaradna. Lesz helyette törvény, aminek alapján rendeletileg lehet majd magántulajdont államosítani. Meg lesz néhány pasas Fasírozott generális frissen nyitott börtöneiben, akiket senki nem szeret, ám soha nem fog kiderülni róluk, jogosan kerültek-e oda.
És hogy nem lenne-e néhány másik, akit az alkotmány és a jogállam tönkrevágásáért kimondott közérdekből kellene ott a közügyek gyakorlásától biztonságosan elzárva őrizni.
Így viszont az sejlik.
Orbán szerint „alapos okunk van feltételezni”, hogy voltak, akik tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, de ezt magánérdekből elmismásolták, bagatellizálták - jelentette ki a parlamentben, miután legelső helyszíni szemléje óta hangoztatja, hogy nem természeti katasztrófa, hanem emberi mulasztás okozta a vörösiszap kiömlését. Lehet ilyen sejtés, egyet is lehet vele akár érteni, de a bizonyítást meg kellene várni, mielőtt vezéri és kancellári ujjunkat vádlón kinyújtanánk a tulajdonosokra, föl sem vetve, hogy a katasztrófa napjaiban Kolontáron és környékén hisztiző és pattogó államtitkárunk keze van abban, hogy a tározót két héttel korábban ellenőrző felügyelet élén ekkor már fideszes kinevezett állt. Vagy hogy a Mal a jelek szerint minden szabályt betartott, legalábbis eddig nem derült fény ennek ellenkezőjére. Sőt. Döntő jelentőségűnek bizonyulhat, hogy a vállalat megvásárlásakor nem tájékoztatták őket annak a földtani vizsgálatnak az eredményéről, ami szerint a tározó alatti talaj nem biztonságos. Nem ejt ki a száján a Főszakács semmit, ami arra utalna, tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmének elvét és tudja, ilyen esetben ezer és ezer tényre derülhet még fény, amelyekből bonyolult kép áll majd össze arról, hogyan oszlik meg a felelősség a gát leomlásáért.
"Mindenekelőtt azok fizessenek, akik a károkat okozták. A kormány megtette a Mal Zrt. zár alá vételéhez szükséges lépéseket”, mert „ahol az ember által előidézhető katasztrófa veszélye fennáll, az államnak a közérdeket a magánérdekkel szemben érvényesíteni elsődleges kötelessége” - jelentette be ehelyett, leszögezve: nincs esély arra, hogy akár a cégvagyont, akár a magánvagyont kivonhassák a kártérítési felelősség alól, nincs olyan "pontja a világnak, ahol biztonságban lehetne a jogellenesen kivont bármilyen vagyontárgy, ebben önök biztosak lehetnek".
De honnan tudja, hogy a cég a felelős? És amíg nem tudja, mi szolgáltat jogalapot a zároláshoz?
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
Ez van a jelenleg még érvényes alkotmányban. Persze a zár alá vevés stb. biztosan kimagyarázható formailag – mert noha a prejudikált kártérítési felelősség összekapcsolása a cég vagyonának kimenthetetlenségével de facto kisajátítást jelent, a teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mintha ez esetben elmaradna. Lesz helyette törvény, aminek alapján rendeletileg lehet majd magántulajdont államosítani. Meg lesz néhány pasas Fasírozott generális frissen nyitott börtöneiben, akiket senki nem szeret, ám soha nem fog kiderülni róluk, jogosan kerültek-e oda.
És hogy nem lenne-e néhány másik, akit az alkotmány és a jogállam tönkrevágásáért kimondott közérdekből kellene ott a közügyek gyakorlásától biztonságosan elzárva őrizni.
2010. október 6., szerda
Palotaforradalom a Magyar Nemzetben
Valakik ki akarják készíteni Matolcsy minisztert – mindössze ennyi derül ki az újságolvasó közönség számára abból a sajátos zendülésből, amely a Fidesz pártlapjának hasábjain bontakozott ki az utóbbi napokban. Van, aki selyemzsinórként értelmezte a miniszter távozásáról szóló cikkeket, és erre a pártlap eddigi működése alapján minden oka megvolt: nehezen képzelhető el, hogy ebben az újságnak álcázott propagandakiadványban megjelenhetne olyasmi, ami nem Orbán céljait szolgálja.
Csakhogy a miniszterelnöknek álcázott Főszakács kevert egyet a palacsintatésztán, bejelentve, hogy Dagadó herceg márpedig az ő jobbkeze, akit semmi pénzért nem adna. Igaz ugyan, hogy a gazdasági miniszter a fülkeforradalom kezdete óta zajló gyászos fejleményekhez utolérhetetlen találékonysággal szolgáltatja a komédia szálát, így fordítva honunk történelmének e nem sok jót ígérő szakaszát tragikomédiába, ám a Főszakács szempontjából nem látszik sok értelme a csavaros eseménysornak. Ha ő maga utasította írnokait a selyemzsinór elküldésére, miért vonja vissza? Kinek a reakcióját szeretné így megismerni? És miért rendíti meg hívei hitét teljhatalmában, amivel e lap lépéseit kézben tartja? Ha pedig valóban nem tartja kézben, ki és miért indította ezt a támadást? Kezdenek talán ráébredni a mamelukok, hogy a vezér ekkora seregen képtelen úrrá lenni? Próbálgatják az erejüket?
Van még egy teljes hét a költségvetés megalkotására, biztos menni fog, vagy majd kicsit arrébb húzzák a kaput. Matolcsy miniszter a szétzilált minisztériummal és önnön tökéletesen zavaros gazdaságpolitikai elképzeléseivel fölszerelve immáron az egyedüli a miniszterelnök keze ügyében, akivel úgy-ahogy össze lehet tákoltatni a költségvetést. Ha kész, a miniszter bármikor mehet a süllyesztőbe – de miért kellett ehhez egyenesen a jobbkezének nevezni őt? Magányos a Főszakács, semmit sem tud és semmihez sem ért, vicces párosa Dagadó herceggel mégsem fakasztja kacajra híveiket, akik bíznak bennük, hiába bizonyítják szédületes alkalmatlanságukat nap mint nap. Ha nem lenne kissé dermesztő a magunk és félnótás vagy éppen sajnálatra méltó honfitársaink esélyeire nézve, csodálatosan szórakoztató lehetne megfigyelni, hogyan bontakozik ki teljes pompájában a kamarillapolitikai káosz.
Csakhogy a miniszterelnöknek álcázott Főszakács kevert egyet a palacsintatésztán, bejelentve, hogy Dagadó herceg márpedig az ő jobbkeze, akit semmi pénzért nem adna. Igaz ugyan, hogy a gazdasági miniszter a fülkeforradalom kezdete óta zajló gyászos fejleményekhez utolérhetetlen találékonysággal szolgáltatja a komédia szálát, így fordítva honunk történelmének e nem sok jót ígérő szakaszát tragikomédiába, ám a Főszakács szempontjából nem látszik sok értelme a csavaros eseménysornak. Ha ő maga utasította írnokait a selyemzsinór elküldésére, miért vonja vissza? Kinek a reakcióját szeretné így megismerni? És miért rendíti meg hívei hitét teljhatalmában, amivel e lap lépéseit kézben tartja? Ha pedig valóban nem tartja kézben, ki és miért indította ezt a támadást? Kezdenek talán ráébredni a mamelukok, hogy a vezér ekkora seregen képtelen úrrá lenni? Próbálgatják az erejüket?
Van még egy teljes hét a költségvetés megalkotására, biztos menni fog, vagy majd kicsit arrébb húzzák a kaput. Matolcsy miniszter a szétzilált minisztériummal és önnön tökéletesen zavaros gazdaságpolitikai elképzeléseivel fölszerelve immáron az egyedüli a miniszterelnök keze ügyében, akivel úgy-ahogy össze lehet tákoltatni a költségvetést. Ha kész, a miniszter bármikor mehet a süllyesztőbe – de miért kellett ehhez egyenesen a jobbkezének nevezni őt? Magányos a Főszakács, semmit sem tud és semmihez sem ért, vicces párosa Dagadó herceggel mégsem fakasztja kacajra híveiket, akik bíznak bennük, hiába bizonyítják szédületes alkalmatlanságukat nap mint nap. Ha nem lenne kissé dermesztő a magunk és félnótás vagy éppen sajnálatra méltó honfitársaink esélyeire nézve, csodálatosan szórakoztató lehetne megfigyelni, hogyan bontakozik ki teljes pompájában a kamarillapolitikai káosz.
2010. október 2., szombat
Oszkó és a birodalmi főoligarcha
Valaki megírta Oszkó Péter blogján, ideidézem.
Jó lenne, ha mondana erről valamit. Nem tudom ugyan, a csalódás érzetét el tudná-e oszlatni bármi is, mert a lényeg mégis ez marad, bárhogyan fogja is föl ő maga ezt az állásvállalást. Pedig jó volt tudni, hogy van egy kiváló, okos, megvesztegethetetlen pasas, akit öröm hallgatni, ráadásul baromi jók a néha elmosódott telefonos fotói, az észrevételei és az egész felfogás, amiben létezik.
„Tudom, lehet racionális, elfogadható magyarázata a Csányi cégéhez való csatlakozásnak. Számomra – és bizonyos vagyok benne, hogy nagyon sok más számára is – ez mégis komoly csalódás. Ha teheti, kérem, magyarázza meg. Nem vonom kétségbe az őszinteségét, sem mindannak a hitelességét, amit eddig mondott – sőt, azt sem, amit esetleg ezek után is fog –, mégis, amolyan utolsó csepp a pohárban érzést kelt ez a hír.
Elmondom azt is, mi az oka a csalódásnak: Csányi Sándor közismerten Orbán Viktor jó barátja és politikai szövetségese, a legnagyobb magyar oligarcha, akinek e minőségében kitüntetett szerepe van és lesz a “Nemzeti Eg[y]üttműködés Rendszere” fedőnevű rémálomban, ami Magyarországon az európai jogállam helyébe finoman szólva is “irányított demokráciát”, szabadsághiányos, függőségi rendszerek vezérelte tekintélyuralmat léptet. Ehhez ön akarva-akaratlanul asszisztál ezzel a lépésével, a szabadság és a jogállam hívei számára jól csengő nevét adja hozzá, ami kétségbeejtő.
Sajnálattal üdvözlöm.”
Jó lenne, ha mondana erről valamit. Nem tudom ugyan, a csalódás érzetét el tudná-e oszlatni bármi is, mert a lényeg mégis ez marad, bárhogyan fogja is föl ő maga ezt az állásvállalást. Pedig jó volt tudni, hogy van egy kiváló, okos, megvesztegethetetlen pasas, akit öröm hallgatni, ráadásul baromi jók a néha elmosódott telefonos fotói, az észrevételei és az egész felfogás, amiben létezik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
