Schmittel az átadási búcsúmosolypartin valamiért kezet fogott a leköszönő köztársasági elnök, pedig szokása megtagadni ezt, ha a kádárizmus reprezentánsának vélt személyt kellene általa a nemzet egészének elfogadásában részesítenie. Márpedig kevés meggyőző érvet lehetne találni amellett, hogy Schmitt bajnok, szállodaigazgató és MOB-főtitkár ne lett volna legalább annyira a Kádár-rendszer kegyelt kádere, mint Fekete János, az MNB elnökhelyettese - csak éppen az üresfejű karrierista fajtájából, aki semmilyen számbavehető hasznot nem hajtott semmilyen történelmi távlatból szemlélve sem. Vajon ez indokolná a következetlenséget?
Sólyom két megjegyzése mindazonáltal feledhetetlenné teszi utóvédharcos szerepét a köztársasági elnök bábbá lefokozásának kutyakomédiájában: az, ahogyan a láthatatlan alkotmány megálmodójaként bejelentette Schmittnek, hogy "láthatatlan elnökként" mellette fog állni, ha az új elnök lelkiismeretét ébreszteni kell, és az, amiképpen a beiktatási ceremóniától való távolmaradását indokolva közölte, "jelenlétével nem kívánja feszélyezni a plebejusok ünnepét".
Keserűen és gyilkosan ironikus, ugyanakkor önnön nárcizmusát is hűen tükröző beszólásnak mindkettő páratlan, a szatírjáték abszurditásának megvillanása. Végre megint röhöghettem, újra csak Orwell-karikatúrának, a palacsintás király valós idejű színpadra állításának látszik tőle a cinikus orbánista ellenforradalom, amelyben Derelye főszakács vezényletével túlbuzgó Madarász sógorok hajkurásszák magukból bohócot csinálva a madarakat, Fasírozott generális lapít, Dagadó herceg pedig újra kergetheti rögeszméit, utána az özönvíz. Csak Csöröge hiányzik még, és Éliás királyfi, meg Katica. De ők nagyon.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése