Orbán, a kommunista és a nyugdíjvédelmi pénz

Látszott persze, hogy romlik a helyzet és le fog omlani a tartószerkezet, aminek számtalan oka van, összefoglalólag leginkább a társadalom képtelensége arra, hogy természetes lételemévé tegye és a maga javára fordítsa a liberális demokrácia elegáns, bonyolult kultúráját, amely a szabadságot védi – de amíg meg nem történt, titkon lehetett reménykedni, ha semmi nem szólt is emellett.

Mára végleg világossá vált, hogy nincs miben. Vörösiszaptól sáros gumicsizmájában Derelye főszakács, a weimari modell legnagyobb magyar lízingelője gyorsuló lendülettel, vérszemet kapott mamelukjai handabandázásától és botor népe lelkesedésétől övezve üti szét mindazt, ami az európai jogállam látszatát keltette e honban.

Itt reked mindenki ebben a csapdában, Orbán és a mamelukok túszaként, megfosztva a jogaitól, a nyugdíjpénztári befizetésétől, a cégétől és zusammen annak a lehetőségétől, hogy - amint ez húsz éven át lehetséges volt ebben az országban - a maga kezében tartsa az életét, függetlenül a politikai erőviszonyok alakulásától. Vége a szabadságnak ott, ahol aközött lehet választani, hogy küzdeni kelljen érte, vagy lelépni.

Unalmas már, pedig hátborzongató, ahogyan napról napra teljesedik be a lidércnyomás. Röhögni lehetne rajta, ha nem lenne kétségbeejtő. Vajon miért nem emlegeti senki Weimart? Pedig a minta ugyanaz: demokratikus választásokkal hatalomra jutó antidemokratikus vezérpárt, amely a meggyengült alkotmányos jogállam szerkezetét könnyed, gyors csapásokkal semmisíti meg. Tömeggyilkosság talán nem lesz a vége, de semmi jót nem ígér.

Az ember, aki mindenkinél ügyesebben figurázza ki a komcsikat.

Van egy kép, a magánynyugdíjpénztárak konferenciáján készült, ahol az összejövetel eredeti napirendjébe belezavart a Főszakács bejelentése arról, hogy eltérítik a pénztárakhoz továbbutalandó járulékbefizetéseket. Szomorúan és döbbenten néz mindenki.

Ma pedig, miután mérsékelt közfigyelmet keltve elmagyarázták néhányan, hogy ez nem más, mint szemérmetlen lopás, amely nem mellesleg ellehetetleníti a nyugdíjpénztárakat, és ennek folytán az eddig javarészt általuk vásárolt magyar állampapírokon nyugvó államadósságfinanszírozást, Szijjártó szóvivő bejelentette, hogy „nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak” nevezte ki a kormányfő Selmeczi "Kifli" Gabriellát, aki vizsgálatot indít, hogy „kiderüljön, mekkora kár érte a magánnyugdíjpénztárakba befizetőket”.

Itt lehet eldönteni, hogy röhög, dühöng vagy kétségbeesik-e, aki mindezt kénytelen végignézni. Vagy, ha nem akar agyvérzést kapni, emigrál. Már ha teheti.

Pont akkora kár érte őket, amekkorát a kormány okozott azzal, hogy elvette a befizetéseiket és tönkreteszi a pénztárakat, amelyek így nem tudják hozammal forgatni tagjaik befizetéseit.

Ha a maffia védelmi pénzt kér, legalább megmarad az üzlet, hogy lehessen fizetni. Különben szétverik a berendezést, és akkor nézhet a tulajdonos ugyanúgy, mint ha békésen leperkálja nekik az összeget.

Itt nem marad meg az üzlet. És az egészhez még annyi bátorság sem kell. Pusztán nyers cinizmus, amely joggal bízhat abban, hogy a részletekkel nem bajlódó néppel meg lehet etetni még ezt a hajmeresztő hazugságot is. Persze megígérték azt is, hogy aki visszalép az állami rendszerbe, annak megtérítik a veszteségeit. Vajon hogyan? Ki számolja ki, mennyi lesz az? És mi a garancia rá? Nem kellene szerződést kötni róla, miután előbb megszerezték az érintettek hozzájárulását a nagyszabású akcióhoz?

Közepes jelentőségű epizód a rémálmok fővárosából.